filmelemzések

Akkor már harminc esztendeje készültek hazai gyártású bűnügyi mozidarabok, még ha a sor első darabja a szabotázsfilmek szánalmas sémájához igazodtak is. A hatvanas évek elején mindenesetre már nincs többé nyugatról irányított politikai kártevő, legfeljebb kém és diverzáns, azután már csakis nyereségvágyból dolgozó bűnöző, legfeljebb külföldi fölbujtóval, megbízóval, orgazdával.

Miközben a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond több regényét is megfilmesítették (Beszterce ostroma, Különös házasság, Forró mezők, Úri muri, Rokonok), az első Kosztolányi-adaptációra 1958-ig kellett várni.

Van a francia kritikusi szóhasználatban egy érdekes kifejezés: "csikorgó humor". Nem nehézkességet vagy más hibát jelent, hanem a színpadi vagy filmhumor egyik nálunk alig ismert fajtáját. Magyar glóbuszon az ilyesmi nem létezett, főleg moziban nem. Csikorgó humor? Még mit nem? Miért épp ezen nevetnénk? (Örkény is megkérdezhette gúnyosan. Mert, ha mégis sejtettük, mi az a "csikorgó humor", az ő egyperceseiből tudtuk, nem a moziból.)

Az Égi bárány a szimbólumok és látványos képi díszítmények szabad, ritkán vágott áradásaként megmutatkozó, kiteljesedett jancsói filmnyelv első darabja.

Várkonyi a hatvanas évek közepén vált rendkívül népszerű filmrendezővé Jókai-adaptációival (A kőszívű ember fiai /1965/, Egy magyar nábob /1966/, Kárpáthy Zoltán /1966/). A korábbi biztos sikerek fényében egyáltalán nem tűnt kockázatos vállalkozásnak Gárdonyi 1901-ben megjelent regényének megfilmesítése. A Jókai-filmekhez hasonlóan, sőt még inkább, biztos sikerre számíthatott, hiszen Gárdonyi műve már azelőtt is, akkor is és az óta is a hazai ifjúsági irodalom kétségkívül legolvasottabb, és talán egyben legnépszerűbb darabja.

Jókainak az Egy magyar nábob című regénye hozta meg első nagy irodalmi és ebből következő anyagi sikerét. Amikor a 19. század ötvenes éveinek elején a megírásába belefogott, Magyarország a levert forradalom és szabadságharc utáni politikai és szellemi bénultság állapotában volt. A forradalom előzményeire, az úgynevezett reformkorra emlékező történet újra öntudatot adott az olvasóközönségnek.

Az Egy őrült éjszaka a hatvanas-hetvenes évek fordulóján felerősödő szatirikus látásmód egyik legkiválóbb darabja, a film negatív fogadtatása azonban megtörte mind a műfaj lendületét, mind a rendező, Kardos Ferenc e műfaj melletti elköteleződését. Az egyetlen éjszaka, egyetlen zárt térben játszódó történet, a kisebb-nagyobb Közért-tolvajok kölcsönös lelepleződése, majd megegyezése az önmagát becsapó (szocialista) társadalom paraboláját is képes volt megfogalmazni.

Az 1953-as politikai fordulat (Sztálin halála, a Nagy Imre–kormány megalakulása, a politika szorításának enyhülése, a népművelési miniszter, Révai József leváltása) a művészeti életben is megtette hatását. A magyar film kezdte levetkőzni korábbi tézisszerűségét, a perspektivikus társadalomkép, a vezetők–dolgozók dualizmusa helyett a mikroközösségek, a hétköznapi emberek mindennapi problémái kerültek előtérbe. A szereplők életének fő mozgatórugóját már nem a munka, hanem hétköznapi gondjaik, örömeik jelentik. Az ötvenes évek közepének néhány évében a korábbi korszak sematizmusával szemben művészi igényű munkák születnek. Rendezői stílusok látszanak körvonalazódni, melyek közül az egyik példa adó életút épp Máriássy Félixé.

Régi színháztörténeti emlékké nemesedett a tény, hogy a hatvanas évek legelején volt Budapesten egy társulat, amely szakítva a hazánkban is népszerű bécsi operett negédes hagyományával modern zenés darabok bemutatásával kísérletezett. Bár a Petőfi Színház társulatának csak négy esztendeje volt a musical műfajának meghonosítására, e rövid idő során is kitörölhetetlen nyomot hagyott a hazai teátrumok krónikájában. (Például itt mutatták be, és sajnos itt bukott meg, Mándy Iván Mélyvíz című darabja, amelyből jó másfél évtizeddel később Sándor Pál a Szabadíts meg a gonosztól című filmjét forgatta.)

Hármas minőségben jegyzi kriminalizálódó világunk mozi-tükrét Grunwalsky Ferenc: ő a film írója, rendezője és operatőrje egy személyben. Ilyesfajta nagyszabású vállalkozásra, azaz az alkotói szerepek megsokszorozására számos példa akad a világban (Chaplin, Orson Welles, Tati stb. ), nálunk azonban egyelőre még kevés a többféle területen „ide nekem az oroszlánt is!”-hevülettel tevékenykedő polihisztor.