280 nevezés érkezett a CineFest-re

Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja

2008. június 27. - filmhu
280 nevezés érkezett a CineFest-re
Az idén ötödik születésnapját ünneplő CineFestre a világ minden tájáról öt kategóriában – nagyjátékfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, animációs film, kísérleti film – 280 nevezés érkezett. Munkához látott az előzsűri, hogy augusztus elejéig kiválassza a versenyfilmeket, melyeket a CineFest által felkért nemzetközi zsűri tagjai bírálnak majd el. A fesztivál díjazása 2008-ban is elsősorban pénzdíjakból és tárgyjutalmakból áll, összesen mintegy 8000 euro értékben.

Több mint 150 nevezés érkezett a hagyományosan erős kisjáték/kísérleti film kategóriában, és 18 pályamunka a nagyjátékfilm szekcióban. Idén az animációs és a dokumentumfilm kategóriákban is több nevezés érkezett, mint az elmúlt években.

A CineFest méltán nemzetközi fesztivál, hiszen a Magyarországról érkezett 63 alkotás mellett összesen 48 országból érkeztek pályamunkák.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre nagyobb számban érkeznek hazánkból és külföldről is a filmek, illetve egyre szélesebb kört láthatunk vendégül a város számos pontján zajló színes programokon. Az ötéves fesztivál idén különösen sokféle programmal várja az érdeklődőket.” – fűzte hozzá Madaras Péter, a fesztivál programigazgatója.

Az ötödik CineFest speciális szekciója idén a nők társadalmi helyzetével foglalkozik, „Nő a képben” címmel. Ebben a témában 27 nevezés érkezett. A vetítésekhez számos szakmai program és kerekasztal-beszélgetés kapcsolódik majd. Újdonság, hogy idén a kiemelt szekció nem csak a filmvásznon jelenik meg: Miskolc belvárosa is a nőkről szól majd a fesztivál ideje alatt! Számos kísérőprogram – beszélgetések, előadások, kiállítások, koncertek – hivatott arra, hogy megmutassa: milyen nőként megélni, látni a világot 2008-ban.

A CineFest szervezői a program képviseletére Péterfy Bori színész-énekesnőt kérték fel, aki ezt örömmel fogadta: „Nagy kedvvel és lelkesedéssel vállaltam el ezt a megtisztelő feladatot – mondja Péterfy Bori. – Színészként nagyon fontosnak tartom a hazai és nemzetközi filmes kultúra népszerűsítését, magánemberként pedig kíváncsian várom a városszerte jelentkező színes kísérőprogramokat. Külön öröm számomra, hogy idén a fesztivál szervezői egy olyan izgalmas témát választottak szekciótémának, mint a nők, és a nők helyzete megváltozott világunkban. Vajon hogyan látnak minket és mi hogyan látjuk magunkat 2008-ban? Megannyi művészeti ág foglalkozott már a női lélek rejtelmeivel – talán épp szeptemberben, Miskolcon lebbenhet fel a fátyol erről a titokról? Magam és a szervezők nevében várok mindenkit szeretettel!”

Az 5. CineFest Fesztivál 2008. szeptember 14-21 között kerül megrendezésre Miskolcon.

A fesztiválról további információk a www.cinefest.hu oldalon.



Címkék

hír


Lábosból enni gusztustalan! Ezek szerint igaz: az iráni barbár népség!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of