4 év múlva indul a Hobbit

Jackson perel és rendez

2005. március 16. - filmhu
4 év múlva indul a Hobbit
Akár négy évbe is beletelhet, amíg Peter Jackson A Gyűrűk Ura trilógia rendezője elkezdi forgatni a történet előzményét, a Hobbitot. Az Oscar-díjas rendező elmondása szerint a ’vágy’ már megvan a film elkészítéséhez, de mindenképpen hosszú tárgyalások fogják megelőzni azt.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

„Szerintem egy csomó ügyvédnek kell leülnie egy szobában és megpróbálnia egyezségre jutnia, mielőtt elindulhat a dolog.” mondta el az új-zélandi.

JRR Tolkien könyvének megfilmesítési jogait két nagy stúdió birtokolja megosztva. Jackson szerint, aki jelenleg a King Kong remake változatán dolgozik, csak még jobban bonyolítja a helyzetet, hogy a Sony Corporation felvásárolta az ügyben érintett MGM-et.

A 43 éves rendező Sydney-ben A gyűrűk ura kiállításon tett látogatásakor nyilatkozott a Hobbit filmről. A kiállítást a decemberi nyitás óta mintegy 140 ezren látták.

Jackson nemrégiben pert indított a New Line Cinema ellen, mondván, hogy a cég nem korrekt módon járt el a trilógia első részének bevételei után, a rendezőt illető százalékok megállapításában. A gyűrű szövetsége 2001 óta összesen 291 millió dollárnyi tiszta hasznot hozott a film készítői számára.

Jacksonról közben az a hír járja, hogy minden idők legjobban fizető filmrendezői szerződését írta alá a King Kong remake-kel, melyet jelenleg az új-zélandi Wellington városában forgat. A Naomi Watts és Adrien Brody főszereplésével készülő film bemutatójára várhatóan decemberben kerül sor. A rendező következő munkája Alice Sebold Lovely Bones című bestsellerének megfilmesítése lesz, legkorábban csak e két film befejezése után koncentrálhat a Hobbitra.



Címkék

hír


Lábosból enni gusztustalan! Ezek szerint igaz: az iráni barbár népség!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of