8 milliót pályáz meg a Budapest Film

Félmilliárd művészmozikra

2003. február 18. - filmhu
Az ART-mozik korszerűsítését és a hálózat bővítését 500 millió forinttal támogatja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A pályázat kiírását Görgey Gábor, a kultusztárca vezetője a 34. Magyar Filmszemle zárónapján rendezett sajtótájékoztatón jelentette be. A fővárosi ART-mozik közül a legtöbbet a Budapest Film Kft. működteti, így a filmhu Port Ferencet, a Budapest Film vezérigazgatóját kérdezte a pályázati terveikről.
- A Budapest Film Kft. rendkívül korlátozott mértékben pályázik, 8-10 millióra tart igényt a félmilliárdos keretből – tájékoztatta a filmhut Port Ferenc. Míg a fővárosban a Budapest Film Kft.-től függetlenül csak néhány önálló intézmény üzemel, mint az Uránia (Nemzeti Filmszínház Kht.), az Örökmozgó Filmmúzeum (Filmintézet) és a Toldi mozi, addig a Budapest Film tulajdonában tizenkét budapesti ART-mozi működik. Port Ferenc az alacsony összeget azzal indokolta, hogy a Budapest Film tulajdonában lévő ART mozi többségének nem ők az üzemeltetői, azoknak a pályázati szándékáról nem döntenek, csak támogatni tudják azt.

Port Ferenc elmondta, hogy a Budapest Film egy dologgal pályázik: az egyetlen digitális berendezéssel rendelkező mozijuk, a Duna mozi korszerűsítésével. Az általuk működtetett mozik, a Művész, a Tabán és a Puskin nem igényelnek fejlesztést, a Szindbádot pedig tavaly újították fel. 

Az NKÖM tájékoztatása szerint is inkább a vidéki művészmozik pályázataira várnak. 30-40 művészfilm-vetítőhely van vidéken: Miskolcon, Pécsett, Szolnokon, Egerben, Szombathelyen, Székesfehérvárott, Szegeden és Győrött. A pályázat célja az, hogy ezeken a helyeken is kulturált körülményeket és kedvet teremtsenek az ART-filmek széles körű terjesztéséhez. A támogatásra mindazok a filmszínházak pályázhatnak, akik a főműsoridőben havonta legalább 50 százalékban európai illetve magyar művészfilmet vetítenek, és minden nap legalább két ilyen filmet műsorra tűznek. 

Port Ferenc szerint a kérdés az, hogy tudnak-e a támogatással élni a magyarországi ART-mozik vezetők. Hozzátette, hogy a feltételek nagyon kedvezőek, hiszen a helyi önkormányzat 30%-os támogatásával kell rendelkeznie a mozinak, és ezt akár az üzemeltető is pótolhatja. A mozi kialakításához és a működéshez egyaránt igényelhetnek a tulajdonosok támogatást. 

A kulturális minisztérium pályázatát a jövő hét végén írják ki, az igényeket május 31-ig lehet benyújtani a területi államháztartási hivataloknál. A pályázatokat az NKA mozgóképszakmai kollégiuma forgalmazási albizottságának tagjaiból álló grémium bírálja el.

Címkék

hír


Lábosból enni gusztustalan! Ezek szerint igaz: az iráni barbár népség!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of