A Delta Londonban, olasz díj az Imádságnak

Keddi gyorshírek

2009. május 11. - filmhu
A Delta Londonban, olasz díj az Imádságnak
Szabó István tart mesterkurzust a Helsinkiben tanuló filmfőiskolásoknak, a Deltát bemutatták a londoni Institute of Contemporary Arts-ban, és az Imádság kapta a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díjat Slow Food on Film fesztiválon.

Szabó István tanítja a finneket

Szabó István Oscar-díjas filmrendezőt meghívták Helsinkibe, hogy tartson mesterkurzust hétfőn a filmfőiskolás hallgatóknak, egyúttal az egyik nagy moziban a magyar rendező 10 filmjét is bemutatják – adta hírül a Kultúrpart. Mint Márkus Ildikó, a helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatója elmondta, Szabó István világhírű magyar filmrendező alkotásait keddtől egy hónapon át vetíti a Finn Filmarchívum szervezésében az Orion mozi Helsinkiben. A finn közönség többek között a Szerelmesfilmet, a Rokonokat, az Oscar-díjas Mephistot, A napfény ízét és a Csodálatos Júliát is megtekintheti.




A Delta Londonban

Mundruczó Kornél Delta című filmjét pénteken mutatják be Londonban, az Institute of Contemporary Arts-ban (ICA),  mivel a kortárs művészeti intézet megvette a vetítési jogot, az alkotás bekerül az angol művészmozi-hálózatba – tudatta az MTI. A londoni kortárs művészeti intézetben a filmvetítés utáni beszélgetésen részt vesz az egyik főszereplő, Tóth Orsolya és Bíró Yvette, aki Mundruczó Kornéllal közösen készítette a forgatókönyvet. Tarjányi Natália, a londoni magyar intézet sajtótitkára kiemelte, a magyar film iránt nagy az érdeklődés. Már két interjú megjelent Tóth Orsolyával, s a londoni Time Out programajánló magazin részletesen írt a Deltáról.




Díj az Imádságnak

A vasárnap este véget ért bolognai „Slow Food on Film” fesztiválon Mohi Sándor Imádság című alkotása elnyerte a legjobb rövid dokumentumfilm Arany Csiga díját – tudatta a Magyar Filmunió. A nemzetközi zsűri tagjai Jonathan Nossiter író-rendező, Iréne Jacob színésznő és Santiago Amigorena forgatókönyvíró voltak. A 27 perces dokumentumfilm a Buglya Sándor vezette Dunatáj Alapítványban készült. A 2008-as Magyar Filmszemlén, nemrég a neubrandenburgi és gdanski filmfórumuk méltatták nemzetközi elismeréssel.





Lábosból enni gusztustalan! Ezek szerint igaz: az iráni barbár népség!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of