A Filmvilág júliusi számából
Dokutrend és válságmozi
VILÁGVÁLSÁGMOZI
A klasszikus hollywoodi sémákban gondolkodó bankármozik, a tőzsdefilmek képtelenek megragadni a mai pénzügyi világválság természetét. A populista politika és a tömegkultúra nagy hajlandóságot mutat arra, hogy a globális pénzgazdaság elszabadulásának következményeit a „ki a bűnös?” kérdésére egyszerűsítse. A válságmozik látlelete egyszerű megfejtést kínál: az első számú közellenség a bank.
Az összeállítás cikkei: Beszélgetés Király Júliával, Lengyel Lászlóval és Szilágyi Ákossal. Géczi Zoltán: Aranypolgárok (Pénzemberek az amerikai filmekben), Vágvölgyi B. András: Bankrablók kora (A Nagy Válság filmjei).
DOKUTREND
A képrögzítési technikák gyors evolúciójának köszönhetően a filmkészítés demokratizálódott: öklömnyi digitális kamerával, mobiltelefonnal akár egy ötödikes is tud filmet készíteni. A dokumentumfilmnek azonban nem csak dokumentumként, filmként is működnie kell. A klasszikus beszélőfejes dokufilm számára a másik nagy kihívás: a bulvárdokumentum. A szenzációhajhász riportokkal szemben a dokumentumfilmnek vállalnia kell dramatikus mivoltát.
A magyar dokumentumfilm új irányairól -- Papp Gábor Zsigmond, Szalay Péter és Szirmai Márton.
TERMINÁTOR-SZÉRIA
1984-ben, az első Terminátor-filmben a Schwarzenegger által megtestesített T800-as modell még gépi alkatrészekből összerakott high-tech robot volt. Az újabb, a T1000-es modell, már organoid-jellegű: bármilyen formát felvehet, bármilyen anyagot imitálhat. A két film között óriási az ugrás: a realizmus átadta helyét a hiperreálnak.
FRANCIA ÚJHULLÁM
„A nouvelle vague az első és mindmáig egyetlen jelentős filmes irányzat, amit nem iparosok hoztak létre, nem üzletemberek és nem művészek, hanem filmőrültek. Fiatalok, akiknek otthona a mozi, családja a filmklub, iskolája a filmarchívum volt. A háború után öntudatra ébredt, a papa jóléti társadalma ellen föllázadó nemzedék a vetítők sötétjében fölragyogó álmokhoz menekült a valóság elől, mert úgy találta, ezek az álmok igazabbak a fakó valóságnál. Francois Truffaut élettörténete valósággal megtestesítette az apátlan fiúk sorsát. A családjától eltaszított, javítóintézetet, fiatalkorúak börtönét megjárt szellemi árva otthonra lelt az ifjú cinéphilek körében, nem csak jelképesen, valóságosan is: a mozgalom pápája, André Bazin adott neki menedéket, fedelet, ételt -- s szellemi táplálékot is, mint a szerencsésebb körülmények közül érkező többieknek. Truffaut-t a mozi iránti rajongása mentette meg az elkallódástól. „Életemnek ebben a szakaszában – írja – a mozi úgy hatott rám, mint valami kábítószer.” Az új hullámosok csikócsapatából neki volt a legnyomósabb oka moziba szökni a rideg külvilág elől – mint később hősének-alteregójának, a Négyszáz csapás Antoine Doinel-jének -; a filmek az élete részéve váltak. „Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy belépjek a filmekbe – írja. – Egyre közelebb és közelebb ültem a vászonhoz, hogy kizárjak magam körül mindent...”
Alighanem ezért lett az új hullámosok közül ő az egyetlen par excellence filmkritikus. A tudós felvértezettségű Rohmer, a művelt Rivette, az iskolázott Chabrol írásai – Rohmer-Chabrol remek Hitchcock-könyvét leszámítva – a nagy rendezői oeuvre fontos hordalékai csupán, belőlük nem áll össze egységes kritikusi életmű. Hárman együtt nem írtak annyi filmről szóló szöveget, mint Truffaut egyedül.” Báron György: Mozimánia (Truffaut, a filmkritikus)
