A Kész cirkusz Sanghajban

Szeptembertől a hazai mozikban

2005. június 10. - filmhu
A Kész cirkusz Sanghajban
A kínai filmipar fellegváraként aposztrofált Sanghajba, az ott zajló nemzetközi filmfesztiválra, Dyga Zsombor Kész cirkusz című új filmje kapott meghívást – közölte a Filmunió. A Welker Gábor, Schmied Zoltán, Elek Ferenc, Udvaros Dorottya, Ónódi Eszter, Scherer Péter, Csuja Imre, Görög László szereplésével készült mozit a fesztivál Panorama szekciójában mutatják be.

A 8. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivált, Ázsia egyetlen FIAPF által (Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége) A-kategóriával minősített filmfesztiválját június 11 – 19. között rendezik meg nyolcadik alkalommal. A Sanghaji mustrán évről-évre közel 60 ország új filmjét mutatják be a nemzetközi közönségnek. A fesztiválhoz televíziós műsorok és filmek vására is kapcsolódik.

A kínai filmes seregszemle után a Kész cirkusz a lengyelországi Koszalinba utazik a fiatal filmesek nemzetközi fesztiváljára.

A hazai közönségnek Dyga Zyombor új filmjét a Budapest Film mutatja be a szeptember 8-án.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.





- Ez szürreális.
- Az a szürreális, hogy te a 20 éves taníványoddal dugsz, miközben az anyám bekattanva bolyong a városban.

benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of