Az ajtó újabb támaszt kapott

Német alapok támogatják Szabó új filmjét

2010. június 15. - filmhu
Az ajtó újabb támaszt kapott

További finanszírozók látnak fantáziát Szabó István legújabb filmjének, Az ajtónak a támogatásában - most épp két német filmalap lépett a finanszírozók eddig is népes táborának tagjai közé.

Ahogy a Film New Europe beszámolt róla, Szabó István készülő filmje, Szabó Magda: Az ajtó című regényének adaptációja két német filmalap, a German Federal Film Board (FFA) és a  German Federal Film Fund (DFFF) támogatását is a háta mögött tudhatja. A pontos összegekről nem érkeztek hírek, mint ahogy a támogatás feltételeiről sem, de mivel a film amúgy is német koprodukcióban készül (a gyártó FilmArt mellett Sőth Sándor cége, a berlini Intuit Pictures a koproducer), és már eddig is számos német forrásból gyarapodott a költségvetése (Concorde, Filmstiftung NRW, a NRW Bank és Mitteldeutsche Medienforderung), nem lesz nehéz megfelelni az ilyenkor szokásos német forgatási etap kötelező előírásának (már eddig is be volt tervezve), esetleg német közreműködőknek. Ezt megelőzően a film az MMKA idén leköszönő kuratóriumának utolsó döntéseképp még nyert 50 millió forint gyártási támogatást.

A film forgatása a tervek szerint jövő januárban kezdődik, és eddig egy nagy névre derült fény a szereposztásból: az Oscar-díjas Helen Mirren játssza Emerencet, az írónő házvezetőnőjét - ahogy az a film imdb-oldalán is látszik. A film 100 perces lesz és 6 millió eurós költségvetéssel számolnak a gyártók - a felsoroltakon túl a világforgalmazó Bankside Films, s a producerek: Hábermann Jenő (Filmart Studios Kft.), Sőth Sándor (Intuit Pictures), illetve Marco Mehlitz (Lago Film), Phil Hunt (Bankside Films) executive producerek.

 

szabmag_500
Szabó Magda

Az önéletrajzi ihletésű történet szerint a vidékről Budára került Emerenc házfelügyelőként dolgozik, és mellette takarítást illetve egyéb házimunkákat is vállal - azonban csak azoknál, akiket erre méltónak talál. Így kerül kapcsolatba egy értelmiségi házaspárral. A takarítónő körüli titkok lassan tárulnak fel az írónő és professzor férje előtt, a legfélelmetesebb rejtély viszont az utolsó ajtó mögött lappang.

 






DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of