Ázsiában a Johanna

a fantasztikusok között

2005. július 13. - filmhu
Ázsiában a Johanna
Magyarország idén vesz részt először Dél-Korea új nagyszabású filmes rendezvényén a július 14-én kezdődő fantasztikus filmek fesztiválján Puchon-ban. Az 1997-ban alapított filmfesztivál sokszínű programjában több mint harminc országból érkezett közel 300 rövid- és játékfilmet mutatnak be. A játékfilmek versenyébe kilenc film kapott meghívást idén, köztük Mundruczó Kornél Cannes-ban debütált Johanna című filmje. A díjakról nemzetközi zsűri dönt Puchon-ban Bob Clark és többek között a Claude Miller közreműködésével.

A dél-koreai filmfesztivál Török Ferenc Szezon és Kenyeres Bálint Before Dawn című munkáit is műsorra tűzi július 14 – 23 között.

Öt magyar versenyfilm a Tabor Filmfesztiválon

A horvátországi Zabok középkori kastélyában rendezett rövidfilmfesztiválon öt magyar alkotást láthat a közönség. Buvári Tamás, Keményffy Tamás, Komár István, Mundruczó Kornél és Shilling Árpád és egy-egy alkotása kel versenyre július 12-17 között a Tabor Filmfesztiválon.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.



Címkék

hír



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of