Félmeztelenség függőlegesen
Jelenet a Dohány utcában
Színház lakásban, kirakatban, színházban

Halász Péter 1944-ben született Budapesten. Az avantgárd író-rendező-színész 1969-ben alapította meg Kassák Ház Stúdió néven saját színházát egy XIV. kerületi külvárosi művelődési házban, miután az Egyetemi Színpadról kitiltották. 1976-os emigrálásukig több mint 30 előadást, performanszot mutattak be. '71-ben részt vesznek a nancy-i színházi világfesztiválon. '72-ben A skanzen gyilkosai című, az alkotók által elsőként eredetinek tekintett előadásukat betiltják, az együttestől a működési engedélyt hatóságilag megvonják. Közös elhatározásra a Dohány utca 20. IV. em. 25. szám alatt (Halász Péter és Koós Anna lakásában) folytatják színházi tevékenységüket.

'73 októberében meghívás és engedély nélkül, a társulat megjelent a wroclawi színházi fesztiválon: a 80 perces játék eseményeit a helyszínen állították össze a következő motívumokból: félmeztelenségből, érmetszésből, véres tej ivásából, tejforralásból, férfiak nyakazásából, inkarnációból, piétából, csecsemődajkálásból és törpéből. A fellépés miatt a hatóság bevonja útlevelüket, és 4 évre megtiltják külföldre történő utázásukat.

1975-ben a Három nővért viszik színpadra, a címszereplőket férfiak játsszák (Irina: Halász Péter; Olga: Bálint István; Mása: Breznyik Péter).

Meghívás és engedély nélkül
Piéta a King Kong című előadásban
Külföldre emigrálva Squat Színház néven működtek tovább, eleinte Nyugat-Európában (játszanak Párizsban, Londonban, Düsseldorfban, Amsterdamban, Rotterdamban, Marseilles-ben, Nancy-ben és Baltimore-ban), majd az Egyesült Államokba mennek, és New York-ban telepednek le. Olyan jelentős, számos díjat is nyert előadásokat hoztak létre, mint a Disznó, gyerek, tűz!, vagy az Andy Warhol utolsó szerelme. '84-ben az eredeti csapat feloszlott, Halász létrehozta Love Theatre-t, míg a Squat Színházat Bálint István vitte tovább.  

Halász 1991-ben jött vissza Magyarországra. Rendezett a Katona József Színházban, a Színművészeti Főiskolán, az Új Színházban és a Nemzetiben is. Jeles Andrással egy ideig együtt igazgatták a Városi Színházat.

Halász Péter filmen
 

Egész élete színház volt
Már a 60-as években feltünt kisebb szerepekben Bacsó Péter, Jancsó Milkós és Rózsa János filmjeiben (Szerelmes biciklisták, Égi bárány, Álmodó ifjúság), New York-i évei alatt pedig több függetlenfilmben szerepelt.
 
1992-ben Szirtes András Sade márki élete című filmjének főszerepét játszotta, amiért a legjobb férfi alakítás díjával jutalmazták a Filmszemlén, majd egy év múlva Jeles András Senkiföldje című munkájával érdemelte ki a Krtikusok díját. 

1997-ben egy újabb Bacsó-film következik (Balekok és banditák), '99-ben pedig Enyedi Ildikó Simon mágusában játssza a főhős ellenfelét, Péter mágust. Egy kisebb szerepben láthattuk Szabó István A napfény íze című filmjében. 2001-ben egy amerikai B-kategóriás vámpírfilmben Drakulát alakítja (Új faj). Jancsó Miklós legutóbbi Kapa-Pepe történetében (A mohácsi vész) Szulejmán szultán alakját formálta meg.

A rendező Herminamező - Szellemjárás című filmjét a 37. Magyar Filmszemlén láthattuk, a március 23-án a Művész mozi műsorára kerülő alkotás a legjobb kísérleti film díját nyerte el.

A terepasztal lovagja
Herminamező - Szellemjárás
Mint ismeretes, a halálosan beteg művész február 6-án a budapesti Műcsarnokban ravataloztatta fel magát, mert szerette volna látni a saját temetését. Egész élete színház volt, azt akarta, hogy a halála is az legyen. A ravatalnál barátai, tisztelői mondtak búcsúbeszédet. Halász Péter utolsó előadásának teljes dokumentációját a barátai által létrehozott Halász Péter Virtuális Emlékmű on-line archívum tartalmazza.