Elhunyt Macskássy Katalin

66 éves volt

2008. március 7. - filmhu
Elhunyt Macskássy Katalin
Életének 66. évében, 2008. március 7-én, pénteken elhunyt Macskássy Katalin filmrendező, a magyar animációs filmművészet kiemelkedő személyisége, a Duna Televízió munkatársa - tudatta a közszolgálati televízió az MTI-vel. Macskássy volt a Magyar Filmművész Szövetség Animációs Szakosztályának titkára hosszú éveken keresztül. A Filmművész Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Macskássy Katalin 1942. július 13-án született Budapesten. 1971-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezt követően a Pannónia Filmstúdióban dolgozott. 1971-ben készítette első filmjét a Balázs Béla Stúdióban. A televíziós sorozatok, mesefilmek mellett szociológiai, pszichológiai és politikai animációs dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő, dokumentum- és reklámfilmeket is készített.

Legjelentősebb munkái gyerekekről szólnak, ezekkel saját műfajt teremtett: az animációs dokumentumfilmet. Számos alkotása közül kiemelkedik a Gombnyomásra, Nekem az élet teccik nagyon, Ünnepeink, Családrajz, Mit vinnél magaddal, Testünk, Tücsök és hangya, Másféleszűek, "Óh, gyermekek, Tietek a jövő", Van itt jó is, rossz is, a Sosem volt Cigányország, a Parasztdekameron, vagy a Duna Televízióban vasárnaponként látható Hol volt, hol nem volt című mesesorozat.

Munkásságát 1975-ben Arany Meteor díjjal, 1977-ben UNICEF-díjjal, 1984-ben Balázs Béla-díjjal, 1989-ben Gyermekekért díjjal, 1990-ben érdemes művész címmel ismerték el, megkapta a trevisói gyermek- és ifjúsági filmfesztivál fődíját, a Fellini-díjat és a Kamera Hungária Fesztivál díját is 2000-ben.

A Balázs Béla-díjas filmrendező temetéséről később intézkednek, a Filmművész Szövetség saját halottjának tekinti.



Címkék

filmtörténet , hír



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum