Bár majdnem az összes jelenet felvételére egy nyár alatt sor került - 2006-ban volt szükség még néhány napnyi pótforgatásra -, a pénzhiány miatt az utómunkák elhúzódtak. Magánbefektetőknek köszönhetően azonban áprilisban sikerült befejezni a filmet - közölte a rendező.



Nézd meg a film előzetesét!


Lenyűgöző természeti képek, fülbemászó dallamok, igazi családi film várja majd szeptember végétől a mozikban a nézőket. A próbavetítéseken nagyon kedvező volt a film fogadtatása, lekötötte a 6-7 éves gyerekeket és tetszett azoknak is, akik látták az 1967-es Fejér Tamás rendezte, fekete-fehér tévésorozatot is - hangsúlyozta Balogh György.

Tutajost a Sorstalanságból ismert Nagy Marcell alakítja. Matula bácsit Kovács Lajos, István bácsit Eperjes Károly, Náncsi nénit Pogány Judit játssza, de feltűnik Rékasi Károly, Détár Enikő, Haumann Péter és Szacsvay László is.

Nagy Marcell elárulta, hogy pesti srácként a 2005-2006-os forgatás két olyan felejthetetlen nyarat jelentett neki, mint amilyet Tutajos átélhetett a regényben: Csongrádon fogott például életében először horgászbotot.