Feltámadhat a tévéfilmes műfaj

A közös pályázat sikere

2003. december 19. - filmhu
Az ORTT és az MMK által közösen kiírt tévéfilmes pályázat eredményét sajtótájékoztatón ismertette a két szervezet és a televíziók képviselői. Mindannyian hangot adtak afeletti örömüknek, hogy egy, az utóbbi időben elfeledett műfaj újra megjelenhet a képernyőn és ennek érdekében a két intézmény sikeresen együtt tudott működni.
 
 
 
 
A szeptember 13-án kiírt közös pályázat célja az volt, hogy támogassa a már nyilvánosságra került irodalmi alkotások 26 és 60 perc közötti tévéfilmes feldolgozását vagy 3 részes, epizódonként 26-60 perces televíziós sorozat gyártását. A 400-400 millió forintos keretösszeg az MTV és Duna Televízió 200-200 milliós hozzájárulása révén 1,2 milliárdra nőtt. Összesen 66, a közszolgálati televíziók 20 %-os támogatásáról már szándéknyilatkozattal rendelkező pályázat érkezett be, melyből végül a két zsűri 13 nyertest hirdetett ki. Ebben három sorozat is szerepel egyenként 3-3 résszel.

Két produkció - Pajer Róbert, Miklauzic Bence és Vecsernyés János Fejezetek az Erények könyvéből című terve valamint a Sándor Pál által jegyzett Régimódi történet 55 millió fölötti támogatásban részesült. Pajer Róbert egy másik tervével, Fekete krónika címen közel 36 milliót kapott. Mindhárom alkotás elsőként a Magyar Televízióban lesz majd látható. Kilencen - Silló Sándor, Esztergályos Károly, Mészáros Péter, Török Ferenc, Gödrös Frigyes, Bereményi Géza, Soós Péter, Gárdos Péter és Horváth Z. Gergely 30 és 25 millió közötti támogatást kaptak. Siklósi Szilveszter Ritter napja című filmtervével szűk 6 millió forintot kapott. A produkciók mindegyike a Duna Televízióban és az MTV-ben is látható lesz, miután a két csatorna megállapodott, hogy egymás filmjeit is be fogják mutatni.

Tímár János ORTT-tag a pályázat lebonyolítása kapcsán kiemelte, hogy a két intézmény – saját arculatát megtartva - mind a feltételrendszert, mind pedig az elbírálást egyetértően ki tudta alakítani. A hamarosan finisbe érkező filmtörvény életbelépése Tímár szerint éppen abban segíthet majd, hogy minden résztvevő megtalálja a helyét és a szerepét a filmes támogatások területén.

Bacsó Péter filmrendező szerint történelmi pillanatot élünk. Megtört egy régóta tartó átok és végre újra megjelenik majd a tévék képernyőjén egy elfeledett műfaj, mely a „gagyival szemben értéket képviselhet”. Bacsó kiemelte, hogy nyertes pályázók tervei olyan írók adaptációi lesznek, mint Szabó Magda, Lázár Ervin, Garaczi László, vagy a klasszikusok közül Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula. A sokszínűség az alkotókat is jellemzi: fiatalok éppúgy vannak a nyertesek között, mint a közép-, vagy az idősebb generációt képviselő filmesek. A rendező szerint ez is azt jelzi, hogy nincs generációs szembenállás a filmszakmán belül.

A döntés hátteréről Bacsó elmondta, hogy a két zsűri békés konszenzus alapján választott, ugyanakkor mindketten korlátozva voltak anyagilag. A beérkezett pályázatokból még több mű érdemelt volna támogatást. Ladvánszky György, az ORTT tagja megerősítette Bacsó álláspontját, és mindenképpen szeretné, ha a tévéfilmes pályázat a jövőben folytatódna. Ő is felhívta a figyelmet arra, hogy a döntés széles skálát fog át: a bírálók igyekeztek úgy meghozni ítéletüket, hogy minden tévéfilmes műfaj lehetőséget kapjon.

Címkék

hír



benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of