Kapcsolódó anyagok

 

A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő művészek döntöttek arról, hogy az április 4-én elhunyt Szabó Gyula helyére Gera Zoltán kerül a testületbe. A színház közleménye szerint kedden délután sorban érkeztek a Nemzeti Színházba a nemzet színészei: Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Máthé Erzsi, Haumann Péter, Törőcsik Mari, Molnár Piroska és Avar István foglalták el helyeiket a titkos tanácskozáson. Psota Irén, Berek Kati, Király Levente és Sztankay István telefonon adták le voksaikat. Csaknem egy óra múlva született meg az egyhangú döntés.

Gera Zoltán 1923. augusztus 19-én született Szegeden. 1939-ben kezdett játszani a Belvárosi Színházban, majd 1940-ben Inke Rezső vándortársulatához került, de 1942-1944 között dolgozott Rév István bábszínházánál is. 1944-től Szegeden szerepelt, előbb a Városi Színház, majd az Ifjúsági Színház társulatában. 1945-ben a Magyar Néphadsereg Színházának (később újra Vígszínház) tagja lett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1947 és 1950 között végezte el. 1966-ban egy évadot töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, majd 1967-ben a Mikroszkóp Színpad alakuló társulatába szerződött, ahol 1980-ig játszott. 1980-1987 között a Mafilm tagja volt, majd 1987-1992 között a Radnóti Miklós Színház művésze. 1992-től szabadfoglalkozású.

Egyik kezdeményezője volt a Magyar Színészkamara létrehozásának. Anyanyelvi szinten beszél és olvas angolul, németül, franciául. Pályája során számos karakter- és epizódszerepet alakított, hihetetlen átéléssel. Első filmszerepét 1943-ban kapta, majd az 1950-es évek közepétől több mint száz filmben játszott kisebb-nagyobb epizódszerepet, szinte folyamatosan foglalkoztatták szinkronszínészként. Munkája elismeréseként 1985-ben Érdemes művész kitüntetést, 2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén életműdíjat, 2004-ben kiváló művész címet kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetést vehette át, 2013 márciusában pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.

(Forrás: MTI)