Gyerekfilm a senkiföldjéről

Iszka utazása

2006. július 27. - filmhu
Gyerekfilm a senkiföldjéről
A Déli Kárpátok bányavidékein élő utcagyerekekről szól Bollók Csaba új filmje: az Iszka utazása, amelynek forgatókönyvét is a rendező jegyzi. A Merkelfilm gyártásában készülő film producere Miraq egyik női főszerepét alakító Csere Ágnes, operatőre Gózon Francisco. A rendezőt a filmhu a vágószobában érte utol.

Mint azt az alkotóktól megtudtuk, az Iszka utazása a periférián való, társadalmon kívüli létezésről szól. Azt az utat járja végig, ahogy egy szegénysorba született utcagyerek idő előtt felnőtté érik. A történet teljes egészében a címszerepet alakító kislány viszontagságos életén alapszik, amit  négy éven keresztül követett nyomon a rendező. A 2005 őszén hat hét alatt leforgatott játékfilm férfi főszerepére Marius Bodochit, a bukaresti Caragiale színház vezető színészét sikerült megnyerni.

A filmtervet kezdetektől fogva kitüntetett érdeklődés kíséri, a forgatókönyv a Filmjus pályázatán I., az NKA pályázatán II. díjat nyert, és ami a támogatások szempontjából talán a legfontosabb: az MMKA pályázatán is maximális támogatást kapott. Mindezek tetejébe a mannheimi koprodukciós találkozó óta tárgyalások folynak egy patinás nevű világforgalmazóval is. A rendezőnek továbbá lehetősége nyílt volna, hogy filmjét magasabb költségvetés mellett,  mintegy 300 millió forintból készítse el. A büdzsé feltornászásáért cserébe a kanadai partner kérése csupán az angol nyelvű forgatás, de legalábbis a ’double shooting’ volt. A történet hitelessége érdekében azonban a producer Csere Ágnes és a rendező az olcsóbb, 154 millió forintos költségvetésű változat mellett döntött, amely így végül az MMKA, a befektetők, és a Szerencsejáték Rt. támogatásából, valamint a Merkelfilm önrészéből állt össze. Az Iszka utazása így két low budget film után (Észak,Észak, Miraq) Bollók Csaba első ’egészestés’ rendezői bemutatkozása lesz.   

Jelenleg a film utómunkálatai folynak, Czakó Judit vágó közreműködésével. A munkába bekapcsolódott Temesvári Balázs zeneszerző is, aki a film különleges hangzásvilágán dolgozik. A filmmel a 2007-es filmszemlén találkozhatnak majd először nézők.



Címkék

hír



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum