Hal Hartley múzsája az ARIFF-on

Elina Löwensohn a zsűriben

2006. április 5. - filmhu
A május 29-e és június 4-e között megrendezésre kerülő  2. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál  vendégeként Székesfehérvárra érkezik Elina Löwensohn. Hal Hartley kedvenc színésznője a fesztivál egész ideje alatt hazánkban tartózkodik majd, mint a játékfilmes zsűri tagja – adta hírül az ARIFF szervezőbizottsága.

Javában zajlanak a II. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál előkészítő munkálatai, lassan összeáll az ötven filmből álló program, benne a versenyszekcióval, melynek nyertese 10.000 euro értékű fődíjjal és az Ezüst Országalmával gazdagodik. A filmek és vendégek listája mellett komoly hangsúlyt kap a nemzetközi játékfilmes zsűri összeválogatása is. Az ARIFF fontosnak tartja, hogy a zsűri tagjai között nemzetközileg ismert és elismert művészek, kritikusok, alkotók kapjanak helyet. Már biztos, hogy a zsűri-meghívásnak eleget tesz Elina Löwensohn, aki a fesztivál teljes időtartama alatt Magyarországon fog tartózkodni.

Elina Löwensohn 1966-ban Bukarestben született, ma már amerikai állampolgár. A filmvilág számára Hal Hartley filmjei tették ismertté, akinek először rövidfilmjeiben (25 évesen), majd a nálunk is népszerű Egyszerű emberek című nagyjátékfilmjében is szerepelt. Ezt követően Steven Spielberg hét Oscar-díjjal kitüntetett filmjében, a Schindler listájában nyújtott megrázó alakítást. Az elmúlt években játszott többek között Hal Hartley Amatőr és Flört című munkáiban, szerepelt Walther Matthau partnereként a Nem én vagyok Rappaportban, Jude Law oldalán a Krokodilok bölcsességében, valamint Jean-Pierre Jeunet Hosszú jegyesség és Walter Salles Fekete víz című filmjeiben is.



Címkék

hír



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum