Jackson új zeneszerzővel

Áthangolt King Kong

2005. október 19. - filmhu
Jackson új zeneszerzővel
Az Oscar-díjas zeneszerző Howard Shore kilépett a rohamtempóban készülő King Kong produkcióból – adta hírül a Guardian. Shore mindössze néhány héttel a tervezett mozibemutató előtt szakított Peter Jackson csapatával. A zeneszerző és a rendező nézeteltérésének oka az eltérő művészi koncepció.
 
 
 
 

Jackson elmondása szerint nagyon élvezte a Shore-ral folytatott közös munkát, és elismerően nyilatkozott korábbi alkotásairól, többek közt A Gyűrűk Ura muzsikájáról. Shore készítette a trilógia zenéjét, és az utolsó epizódban végzett komponálásért Fran Walsh-sel és Annie Lennox-szal közösen megkapta az Oscar-díjat. „Azonban az utóbbi pár hétben mindketten éreztük, hogy eltérő alkotói elképzeléseink vannak a King Kongról. Így ahelyett, hogy vitatkozásra vesztegettük volna az időnket, úgy döntöttünk, hogy barátságban válunk el, és másik zeneszerző kerül a produkcióhoz” – magyarázta Jackson.

Másként szól majd

Jeff Bond a Film Score Monthly, szerkesztője szerint a King Kong rendezője és zeneszerzője közötti nézeteltérést csak fokozhatta, hogy Shore alkotói ambíciói általában ellenkeznek a nagy stúdiók elvárásaival. „Howard Shore olyan fickó, aki különösen A Gyűrűk Ura és a David Cronenberggel folytatott munka során nagyon határozott művészi elképzelésekkel rendelkezett, amelyeket a zenében is szeretett kifejezni. Problémákhoz vezethet, ha egy zeneszerző gondolatai ellenkeznek a rendezőével. A nehézségeket az is fokozza, hogy minél nagyobb egy produkció, annál kevesebb lehetőség marad a kreativitásnak.”

A King Kong az ausztrál rendező következő alkotása JRR Tolkien művének adaptálása óta. Jackson a King Konggal az 1933-ban készült klasszikus kalandfilm feldolgozását vitte ismét vászonra, ezúttal Naomi Watts és Jack Black főszereplésével.

Shore helyét James Newton foglalja el, aki veterán hollywoodi zeneszerzőnek számít, legutóbb a Batman: kezdődik!-hez szerzett zenét. Az idő mindenesetre ellene dolgozik, mert a munkával el kell készülnie a december 14-i amerikai bemutató előtt.





- Ez szürreális.
- Az a szürreális, hogy te a 20 éves taníványoddal dugsz, miközben az anyám bekattanva bolyong a városban.

benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of