Jancsó Miklós a filmművészek elnöke

Döntött az MFSZ Választmánya

2007. június 5. - filmhu
Jancsó Miklós a filmművészek elnöke
A Magyar Filmművészek Szövetségének Választmánya 2007. június 4-i ülésén egyhangúlag Jancsó Miklóst választotta elnökének – adta hírül az MFSZ. Így a tavaly júniusban elhunyt korábbi elnök, Illés György helyét tölti most be az idén 86 éves Jancsó Miklós. A Magyar Filmművészek Szövetsége elnökségi, illetve főtitkári vezetéssel működik, a főtitkár továbbra is Szomjas György maradt.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A szövetség ügyvezető titkára, Hermann Krisztina elmondta: a választmány hétfői ülésén Jancsó Miklós volt az egyetlen jelölt a posztra, amely a korábbi elnök, Illés György tavalyi halálával üresedett meg. A neves operatőrt még 2005 májusában választotta elnökké a szövetség XIII. közgyűlése, 2006. június 12-i halála óta a poszt azonban betöltetlen volt. A szövetséget két közgyűlés között az elnökség valamint a főtitkár vezeti, így nem volt sürgős számukra az elnöki pozíció betöltése. Jancsó Miklós mandátuma 2009-ig, a következő közgyűlésig szól.

Címkék

filmtörténet , hír



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum