Magyar filmek a Szarajevói Tél fesztiválon

Vizsga és Kontroll

2012. február 8. - filmhu
Magyar filmek a Szarajevói Tél fesztiválon

Antal Nimród és Bergendy Péter egy-egy filmje is szerepel a kedden este a Szarajevói Nemzeti Múzeumban nyíló és a 28. évadát kezdő Sarajevska Zima (Szarajevói Tél) nemzetközi fesztiválon, amely március 21-ig tart a bosnyák fővárosban - tudatta az MTI.

 

Félegyházi Csaba, a szarajevói magyar nagykövetség kulturális attaséja az MTI-nek elmondta, hogy a rendkívüli hóesés miatt katasztrófahelyzetet hirdettek Szarajevóban és Bosznia több körzetében, a követség is zárva volt hétfőn. Ezért a Filmrevü a Visegrádi országokból című egyhetes seregszemlét, amelyet szerdán a Varsói csata 1920/Csoda a Visztulánál című lengyel filmmel kezdtek volna, február 22-től kezdődően tartják meg.

A Visegrádi Négyek csoport - Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország - országonként két-két filmmel vesz részt a bemutatón a nagykövetségek szervezésében.

Magyarország képviseletében Bergendy Péter A vizsga (2010) című, az 1956-os forradalom utáni ügynökvilággal foglalkozó thrillerjét, és Antal Nimród többszörös díjnyertes filmjét, a Kontrollt (2003) fogják vetíteni.

Ahogy Ibrahim Spahic, a nemzetközi fesztivál igazgatója újságíróknak elmondta, az idei díszvendég Dánia lesz, mert a Dán Királyság az Európai Unió soros elnöke. Tavaly Magyarország volt a díszvendég a fesztiválon ugyancsak uniós elnöksége okán.

 



Több speciális programot is szerveznek abból az alkalomból, hogy az Európai Fesztiválok Szövetsége 60. születésnapját ünnepli és szarajevói fesztivál, amelyet 1984-ben alapítottak, 1995-től az európai szövetség tagja. Megemlékeznek többek között az 1984-es XIV. téli olimpiáról, amelyet a Jahorina-hegyen és a környező településeken tartottak. Rendezvények lesznek abból az alkalomból, hogy 100 éve született Michelangelo Antonioni világhírű olasz filmrendező, és 150 éve Claude Debussy francia zeneszerző.

A színházi előadások között kiemelt helyet kap Ivo Andric Az elátkozott udvar (Prokleta avlija) című novellájából készült darab a tuzlai Teatar kabare előadásában. A gyerekeknek a Szarajevói Könyvtárban felolvasások lesznek Hans Christian Andersen dán meseíró történeteiből, valamint boszniai, indiai, egyiptomi, szudáni és marokkói mesékből.

 


A fesztiválon mintegy ezer előadóművész, muzsikus, képzőművész, filmes vesz rész 47 országból. A közönség soraiból választott zsűri a művészeti seregszemle végén hét ezüst Hópehely-díjat fog kiosztani film, színház , zene, képzőművészet, irodalom, a legkreatívabb esemény és a legjobb médiaprezentáció kategóriában.

A Szarajevói Tél 2012 teljes dizájnját a hópehellyel együtt a Szarajevói Művészeti Akadémia hallgatói készítették - olvasható a fesztivál portálján.






DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of