Megnyílt a Verzió

nemzetközi emberi jogi filmfesztivál

2006. november 9. - filmhu
Megnyílt a Verzió
Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező nyitotta meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált a budapesti Toldi moziban. A fesztivál nyitófilmje Hanna Polak A pályaudvar gyermekei (The Children of Leningradsky) című megrázó alkotása, amely egy moszkvai pályaudvaron és környékén elő hajléktalan gyerekek életét mutatja be. A művet rövid dokumentumfilm kategóriában Oscar-díjra is jelölték.

Bár a világtendencia ellen ültök össze, én veletek vagyok, és hadd mondjam halkan, talán nem vagyunk egyedül, sőt egyre többen leszünk - ezekkel a szavakkal nyitotta meg Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált a budapesti Toldi moziban.

Idézte a francia forradalom hármas jelszavát, amelyhez eredetileg negyedik szóként a halál is társult. "Filmet néztek? Mit, milyeneket? Beszéltek? Miről is? Ja, hogy a szabadság egyenlőség testvériség? Idézzétek csak fel az eredeti franciát. Liberté, égalité, fraternité et la mort" (és a halál) - mondta.

Megemlítette Salman Rushdie iszlám költőt is, akinek fejére a versei miatt vérdíjat tűztek ki, mégis él. A filmrendező az új idők új cunamijaként jellemezte napjaink történéseit. "Hogy mégis felemeled a fejed? Ehhez csak gratulálni tudok neked meg a barátaidnak. Igazat akarsz szólni, azt hiszed, ezért jöttél a világra? Túl későn születtél vagy túl korán!" - folytatta.

A filmfesztivál főbb témái a polgárháború, a terrorizmus, a menekültek, a politikai elnyomás és az idegengyűlölet. Zádori Zsuzsa igazgató hangsúlyozta, hogy a rendezvény fődíját a közönség osztja, de a legjobb magyar és a legjobb film is elismerésben részesül. A fő programban négy nap alatt 31 ország 43 filmjét tekinthetik meg az érdeklődők, közülük 33-at később mutatnak be a magyar mozik. A műsorban szerepel öt kortárs magyar film, valamint egy olyan is, amely holland-skót-magyar koprodukcióban készült.

A Diákverzió elnevezésű rendezvény keretében három filmet és egy 1956-ról szóló összeállítást mutatnak be. A fesztivál megemlékezik a hetven évvel ezelőtt kitört spanyol polgárháborúról is. Az évforduló alkalmából a Verzió Retrospektív keretében a háború idején és az azt követő időszakban készült propagandafilmeket vetítenek az Örökmozgó Filmmúzeumban.

A Verzió filmfesztivál ötlete Prágából indult, a cseh fővárosban One World néven immáron hatodik éve rendezik meg. Magyarországon először 2004-ben tartottak Verzió-fesztivált, akkor 23 ország 40 filmjét vetítették. Tavaly indult a Verzió Retrospektív, amelynek keretében Emlékezés a II. világháborúra címmel archív filmeket mutattak be.



Címkék

hír


Te vagy az egyetlen, akinek hagynám, hogy mikroszkopikus méretre zsugorítva úszkáljon bennem egy tengeralattjáróban.
Oliver Tate - Submarine

benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of