Megvan a Pál Adrienn főszereplője

A KMH sebességbe kapcsol

2008. július 23. - filmhu
Megvan a Pál Adrienn főszereplője
Hosszas keresés után az alkotók megtalálták Kocsis Ágnes Pál Adrienn című legújabb nagyjátékfilmjének főszereplőjét a Klubrádió hírolvasójának személyében. Krasznahorkai Balázs Egykéthá-ja egy születésnaphoz kapcsolódó drámai események körül bonyolódik, Szabó Réka Team Building-jével röppenti a nézőket egy erős szociotripre. A Print KMH Kft.-nél folyó munkáról a producert, Pusztai Ferencet kérdeztük.

Road movie befelé

Az már korábban is sejthető volt  hogy Kocsis Ágnes következő filmjéhez nem lesz könnyű főszereplőt találni. Pár hónappal ezelőtt még az iwiw-en is olvasható volt egy, Kocsis Ágnestől származó  üzenet, amelyben az alkotó szinte kétségbe esve igyekezett castingra hívni megfelelő testfelépítésű hölgyeket. A legnépszerűbb hazai közösségi oldalon való kutatás eredményt hozott, ugyanis egy-másfél hete eldőlt, hogy Gábor Éva, aki „civilben" hírolvasó a Klubrádiónál dolgozik, játssza a főszerepet. Az egyik legfontosabb szempont, a színészi képességek mellett a külső volt, a rendező „erős” testalkatú hölgyet képzelt el főszereplőnek.

Így végül idén szeptemberben, budapesti és vidéki helyszíneken valóban elkezdődhet a 45 naposra tervezett forgatás. Az osztrák-francia-holland és magyar koprodukcióban készülő alkotás költségvetése 1,5 millió euró. Az alkotói csapat a Friss levegőn dolgozó munkatársakból áll majd, Pusztai Ferenc producer mellett, az operatőr Fillenz Ádám, a forgatókönyvet Kocsis Ágnes és Andrea Roberti írta.

Bonyolult harmincasok - Krasznahorkai Balázs: Egykéthá

A film főszereplője egy igencsak testes kórházi ápolónő, aki a történet szerint egyre érzéketlenebb lesz az őt körülvevő betegségek, illetve a halál  iránt, majd egy utazásra indul, hogy felkeresse gyerekkori barátnőjét. Az úton az emlékeit is megpróbálja összegyűjteni, illetve az utazása során vele kapcsolatba lépők emlékeiben is egyfajta útra kél. A filmbeli metaforikus utazás az emlékeink, az emlékezet, a múlt bizonytalanságáról, önmagunk kereséséről beszél.

Mai harmincasok

A KMH-nál készül Krasznahorkai Balázs szerzői alkotása is, az Egykéthá, amely egy kisvárosi környezetben játszódó drámai történet, és amely mai, harminc körüli fiatalok kapcsolatait, viszonyait viszi vászonra. A forgatókönyvet Krasznahorkai mellett Rácz Attila írta, a kamera mögött Erdély Mátyás áll majd a januárban kezdődő forgatás során.

A viszonylag kisköltégvetésű, 120 millió forintos munka Gyulán és környékén készül majd – az előkészítésre megítélt pénzből egy demó már el is készült a filmhez. A sztori összesen öt fiatal életébe enged bepillantást, a vidéken felnőtt kis csapat tagjai közül hárman az érettségi után elköltöztek, de az egyik fiú és lány - ők időközben összeházasodtak - helyben maradt. A feleség a férj  születésnapjára titokban felkeresi és meghívja a többiket. Ám a meglepetés nem teljesen úgy sül el, mint előzőleg gondolta, és számos szőnyeg alá söpört probléma kerül napvilágra, mégha nem is olyan "pofába vágósan", mint a Thomas Vinterberg által dogma-stílusban készült Születésnapban.

Szoció és team building

Jövő tavasszal kezdődhet Szabó Réka szintén szerzői Team Buildingje – ugyancsak készült már hozzá  demó -, amely egy hétvégi csapatépítő forglalkozás segítségével rajzolja meg a jelen magyar társadalom egyik legfontosabb jelenségének képét. Azonban az erősen szociografikus mű a csapatépítésekről sokak számára is ismerős, humoros helyzetekkel lesz „lazítva”.

Kiscsoportos foglalkozás - Szabó Réka: Team building

A hétvégi team building tizenkét szereplője húsz és ötven közötti, multinacionális  cégnél dolgozó munkatárs. A háromnapos „képzés” során őket ismerhetik meg alaposabban a nézők, és rajtuk keresztül az egyik legfrissebb, a társadalom számos tagjának komoly pszichés kihívást hozó jelenséget. A multik megjelenése - nemcsak nálunk, hanem az egész régióban - főként az idősebb generáció tagjainak okoz drámai változást, míg ebbe az új vállalati kultúrába sok fiatal gond nélkül képes „belesimulni”.

A 100 millió forintból forgó filmet Gibárti Viktor fényképezi majd, és a viszonylag kis költségvetést az is lehetővé teszi, hogy a szereplők egy helyszínen, egy szállodában játszanak. A magyar, ír és német koprodukcióban készülő alkotás részben angol nyelven készül, és lesz egy ír szereplője is.

Végül producerkét a KMH részt vett a Seven Minutes in the Heaven-ben is, amely izraeli, francia és magyar koprodukcióban készült. A jelenleg  utómunkálati fázisban tartó filmet nemzetközi fesztiválszereplés után a producer reményei szerint jövő tavasszal láthatja majd a hazai közönség.



Címkék

hír



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of