Pert vesztett az MTV a bábfilm-ügyben, újabb díj a Másik bolygónak

Pénteki gyorshírek

2009. május 21. - filmhu
Pert vesztett az MTV a bábfilm-ügyben, újabb díj a Másik bolygónak
Pert vesztett az MTV több bábfilm másodhasznosítási szerződésének adatai kiadásában, Kazahsztánban díjazták Moldoványi Ferenc alkotását, júliusban kezdődik Elek Judit magyar-román-svéd koprodukcióban készülő filmjének forgatása.

Pert vesztett az MTV a bábfilm-ügyben

A hetvenes, nyolcvanas években készített több bábfilm másodhasznosítási szerződésének adatait is ki kell adnia az azt kérő civil szervezet számára a Magyar Televíziónak a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön meghozott döntése szerint – tudatta az Index. Ez precedenst teremthet, mivel ez volt az első ügy, amiben az MTV szerződéseit támadták. Az ügy részleteiről bővebb információ itt található.




Újabb díj a Másik bolygó-nak

Újabb nemzetközi elismerésben részesült Moldoványi Ferenc Másik bolygó című filmje – adta hírül a Magyar Filmunió. Május 20-án ért véget a Kazahsztán fővárosában megrendezett „Shaken’s Stars” filmfesztivál. Moldoványi Ferenc alkotása a legjobb dokumentumfilmnek járó díjban részesült. A zsűri elnöke Nana Djordjadze grúz filmrendezőnő volt.




Magyar-román-svéd koprodukcióban forgat Elek Judit

Visszatérés címmel készít új filmet Elek Judit. A magyar-román-svéd koprodukcióban készülő alkotást júliusban, Svédországban kezdik el forgatni – adta hírül a Film New Europe. A Svédországban élő magyar emigránsról szóló film egy részét Romániában fogják felvenni.






DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of