Prikler Mátyás filmje is meghívást kapott Cannes-ba

Köszönöm, jól

2010. április 25. - filmhu
Prikler Mátyás filmje is meghívást kapott Cannes-ba

A május 12-én kezdődő 63. cannes-i nemzetközi filmfesztivál egyik szekciójának versenyprogramjába Prikler Mátyás szlovákiai magyar rendező Köszönöm, jól (Dakujem, dobre/Thanks, Fine) című filmjét is besorolták - adta hírül az MTI.

 

Az alkotás a Cinéfondation elnevezésű hivatalos kategóriában kapott helyet, amelyben a legfiatalabb tehetséges rendezők mérik össze tudásukat. A kategória Sélection elnevezésű versenyszekciójában 13 rövid, illetőleg kisjátékfilmet vetítenek, amelyek a világ különböző pontjairól érkező rendezők alkotásai. Győztest a fesztivált záró ünnepélyes gálán hirdetnek - írja az Új Szó Online. Ugyanebben a kategóriában indul Szimler Bálint szemlefődíjas munkája, az Itt vagyok.

A Cinéfondation szekció zsűrijének idei elnöke a kanadai Atom Egoyan rendező lesz, további tagjai pedig Emanuelle Devos és Dinara Doukarova színésznők, valamint Carlos Diegues brazil és Marc Recha spanyol rendező.

A Köszönöm, jól című 40 perces kisjátékfilmet emellett bemutatják a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő, Short Film Corner 2010 nevű filmes piacon is.

priklerjpg_500


Prikler Mátyás alkotása intim betekintést enged egy család életébe, amelyről visszatükröződik az emberi viszonyok leépülése a gazdasági válság hátterében. A film forgatókönyvét szintén Prikler Mátyás, valamint társa, Marek Lescák írta, operatőre Milan Balog, vágói Maros Slapeta és Cséplő Zsuzsanna, hangmérnöke Dusan Kozák, a kosztümökért pedig Gadus Erika felelt.

Az alkotást tavaly júniusban forgatták, bemutatója tavaly november 29-én a pozsonyi nemzetközi filmfesztiválon volt.






DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of