A titokzatos (házvezető)nő

A jelenlegi alkotás Szabó Magda azonos című regényéből készül, az 1987-ben írt művet eddig 36 nyelvre fordították el. A néhány hónapja elhunyt írónő ezért a munkájáért 2003-ban megkapta a legjobb női szerzőnek járó Femina-díjat. A filmváltozatot eredetileg Bereményi Géza rendezte volna, sőt, ő már színpadra adaptálta a titokzatos házvezetőnő és munkaadójának kapcsolatát bemutató történetet.

A 800 millió forintos költségvetéssel készülő alkotás forgatókönyvét Szabó István a film mellett korábban rendezőként jegyzett Bereményi Gézával és Vészits Andreával együtt írja. A film költségvetése hazai, német és egy harmadik ország producereinek segítségével áll majd össze. Egyelőre a főszereplők kiléte sem ismert.

Csak annak dolgozik, akit méltónak tart a mukájára!
A Rokonok után valamint az Utas és holdvilág mellett Szabó István ismét irodalmi anyaghoz nyúlt. Szabó Magda regénye nemcsak a titokzatos házvezetőnő, Emerenc rejtett dolgait tárja fel, hanem egyben pontos rajza a második világháború előtti és utáni magyar társadalomnak, valamint kortalan, az emberi természettől elválaszthatatlan kérdéseket is feszeget.

Az önéletrajzi ihletésű történet szerint a vidékről Budára került Emerenc házfelügyelőként dolgozik, és mellette takarítást illetve egyéb házimunkákat is vállal. Azonban csak azoknál, akiket erre méltónak talál! Így kerül kapcsolatba egy értelmiségi házaspárral. A takarítónő körüli titkok pedig lassan tárulnak fel az írónő és professzor férje előtt, de természetesen itt is az utolsó ajtó mögött találni a legfélelmetesebb rejtélyt.

További Szabó-filmek

Mint korábban már hírt adtunk róla Szabó István két másik filmre is készül, melyek közül az egyik Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének feldolgozása. Az alkotás a Focus Filmnél forog majd, és jelenleg is folynak az előkészületek, amelyeket az MMK 2006-ban öt millió forinttal támogatott. Információink szerint az alkotók nemzetközileg is elismert színészeket szeretnének leszerződtetni a produkcióhoz, és a velük történő időpontegyeztetések miatt húzódik a film elkészítése. Még az sem látszik elképzelhetetlennek, hogy a mostani Szabó Magda adaptáció előbb valósul meg, mint valamelyik korábbi terv.

A másik megfilmesítésre váró történet az Objektív Stúdióban Rózsa János produceri segítségével készülő Magyar Arany, amely az ugyancsak nyert már MMK-s támogatást tavaly 1,5 milliót forgatókönyv-fejlesztésre. Ezt a projektet Szabó István korábban szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében egy "távoli terv"-ként említette.

(* A fotók a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásán készültek)