Szemlefilmek a Filmkliken

Ingyen a szemle alatt

2008. január 26. - filmhu
Ez az első alkalom a Magyar Filmszemle történetében, hogy az ott szereplő alkotások egy jelentős részét – a magyar.film.hu támogatásával – a közönség az interneten keresztül is megtekintheti, ráadásul ingyenesen!

A Filmklik a közönség otthonába is elviszi a szemlefilmeket: első alkalom a Magyar Filmszemle történetében, hogy az ott szereplő alkotások egy jelentős részét – a magyar.film.hu támogatásával – a közönség az interneten keresztül is megtekintheti, ráadásul ingyenesen! A fesztivál ideje alatt több mint hetven (!) alkotás válik streamelve elérhetővé a Filmklik.hu oldalán, ezek nagy része dokumentum-, illetve kísérleti és kisjátékfilm, de szép számmal találunk köztük tudományos ismeretterjesztő, és kreatív dokumentumfilmet, sőt filmverset, moziklipet is. Az alkotások közül 26 a verseny-, a többi a bemutató szekcióban látható a Magyar Filmszemlén.

A 2007. június 1-én indult filmklik.hu hetente új premierekkel örvendezteti meg látogatóit, akik több száz nagyjáték-, dokumentum- és kisjátékfilmmel álló katalógusából válogathatnak. 2007. decemberében pedig megrendezte az első hazai on-line filmfesztivált, az Európa Filmhónapot, amely során 11 korábban idehaza sehol be nem mutatott európai alkotást láthatott a közönség az interneten keresztül.

A 39. Magyar Filmszemle vetítéseire 2008. január 29–február 5. között a Millenáris Teátrumban, a Palace Mammut, az Uránia és a Bem mozikban kerül sor.



Címkék

hír



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of