Szófiában a bolgár Inforg-film

Magyar részvételű roadmovie

2008. március 14. - filmhu
Szófiában a bolgár Inforg-film
A Szófiai Nemzetközi fesztiválon mutatkozott be A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik című bolgár presztízsfilm, amelynek elkészítésében az Inforg Stúdió is részt vett. A szófiai bemutatón résztvevő Muhi Andrást kérdeztük a nemzetközi koprodukcióban készült alkotásról, a bolgár filmiparról és az Inforg saját projektjeiről.

Válassz identitást!

Annak ellenére, hogy a film bolgár, német, szlovén és magyar koprodukcióban készült a bolgárok szívügyének tekinthető, mivel Muhi András, az Inforg Stúdió vezetője szerint A világ nagy... számít az utóbbi idők legköltségesebb ottani produkciójának. Összesen két millió euróból (körülbelül 500 millió forint), és ezzel igyekeznek a bolgárok észrevetetni saját magukat a nemzetközi filmpiacon.

Ugyanakkor A világ nagy... a bolgárok számára „identitáskereső” alkotás, abban az értelemben, ahogy a balkáni ország igyekszik megtalálni helyét az új Európában. A film egy fiúról szól, akinek családja a szocializmus idején a zöldhatáron át Németországba disszidált. Alex éli az alsóközéposztálybéli kamaszok életét, míg családjával autóbalesetet szenved, amelyben szülei meghalnak, ő pedig elveszíti emlékezetét.

Az utazás elkezdődik

Ekkor kezdődik egy, a Balra a nap nyugszik és a Kalandorok-ban is látott spirituális utazás. Alex nagypapája Németországba megya fiúért, majd egy tandembiciklin elindulnak vissza Bulgáriába. Az ostábla-bajnok nagypapát Miki Manoljovic alakítja, őt nemrég láthattuk a Csapdacímű filmben, mint a főhőst bérgyilkosságra bujtogató vállalkozót. A színészek tekintetében A világ nagy...-nak  magyar vonatkozása, hogy Gryllus Dorka is fontos mellékszerepet kapott benne.

Beerősít a bolgár filmipar?!

Ezek után Muhi András érthető kíváncsisággal várja, hogy a közönség miként fogadja a bolgárok mai önmeghatározására reagáló filmet, amelynek utómunkálatai az Inforgban zajlottak, és a héten fejeződtek be. Akár a Csapda, A világ nagy... is bekerülhet a hazai moziforgalmazásba, de erről leghamarabb csak a fesztiválkörök után, ősszel kezdődhetnek tárgyalások. A filmet Muhi András mindenesetre felajánlja a közszolgálati televízióknak, DVD-n pedig biztosan számíthatunk a megjelenésére.

Az eddigi legnagyobb költségvetésű bolgár film német koproducere Karl Baumgartner, a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint Kusturica Undergroundja, a Bella Martha vagy legutóbb az Irina Palm. A hazai és a német producer közötti együttműködés még a Dealer nemzetközi bemutatkozásának idejére nyúlik vissza, és első közös produkciójuk a 37. Szemlén információs blokkban bemutatott Bab'Aziz című film. A bolgár producer, Stefan Kitanov egyben a most, március 6. és 27. között zajló fesztivál igazgatója, ezért a film nem a hivatalos versenyprogramban kapott helyet, hanem a Bulgarian Feature- szekcióban.

Előre vagy előre?!

Mint ahogy azt Muhi András Kitanovtól megtudta, a mai bolgár filmgyártás összköltségvetésének 20%-a koprodukciókba kerül, és az öt-hat éve szinte tetszhalott állapotban lévő bolgár filmgyártás ma már évi 8-10 egészestés játékfilmmel jelentkezik. Az Inforg vezetője szerint egyelőre a hazai filmiparnak nincs félnivalója a bolgároktól, mert ott egyelőre még kevés a jólképzett filmes, de ez idővel változhat, ugyanakkor Bulgária olcsóbb hazánknál, amit fokozhat egy ottani adókedvezményeket biztosító törvény is.

Muhi Andrást személyes tapasztalatai szerint a fesztivál jólszervezett, és számos filmest valamint filmtervet hoztak össze Közép-Kelet-Európából, köztük román, litván, francia és német szakembereket is.

Filmek az Infrogban

Az Inforg Stúdió további filmterveiről is faggattuk Muhi Andrást, aki elmondta, hogy a korábbi híreink közt említett Starting Over (Újrakezdés) című film forgatása kínai helyszínen ebben a hónapban indulhat. Az alkotás producere Sylvain Bursztejn, rendezője Wong Chao, ő korábbi filmjével, a Luxury car-ral Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban nyert.

Új szerepben Gryllus Dorka? Mellette az Alexet alakító Carlo Ljubek

Továbbá tárgyalások folynak egy lengyel produkcióval a Photograph-fal az hazai részvételről (producer: Radek Stys). Ugyanakkor az Inforg szívesen csatlakozna a tavaly Cannes-ban ugyancsak Arany Pálmával díjazott 4 hónap, 3 hét, 2 naprendezőjének, Christian Mungiunak a következő produkciójához. Mungiu az Outskirts (Külvárosok) címmel készülő filmet ezúttal forgatókönyvíróként és társproducerként jegyzi, a rendezést pedig korábbi filmjének producere, Anatol Reghintovschi vállalta, neki ez az első egészestés munkája.

Természetesen Muhi András a hazai filmekről sem felejtkezett el, hozzáláttak Enyedi Ildikó Volt munkacímmel jegyzett alkotásának. Az előzőnél előrehaladott fázisában van a német, lengyel, román és magyar együttműködéssel készülő Aglaja, Deák Krisztina következő rendezése, és nem utolsó sorban készül Fliegauf Benedek következő filmje, a Womb.



Címkék

hír



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of