Csütörtökig jelentkezz a BuSho szpotversenyére!

Kisfilmversenyt hirdet a BuSho

2010. május 13. - filmhu
Csütörtökig jelentkezz a BuSho szpotversenyére!

A BuSho és a Sony Ericsson meghirdeti a Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm fesztivál szpot felhívását, amelynek célja, hogy a fesztivál 2010-es befutó- és reklámfilmjét az alkotók a Sony Ericsson Vivaz modelljével készítsék el.

A Sony Ericsson Vivaz egy okostelefon (itt nézheted meg a bemutató filmet), amellyel jó minőségben lehet mozgóképet rögzíteni. A pályázók két tematikára küldhetik be terveiket június 10-ig, majd az előzsűri döntését követően 30 alkotónak 3 fordulóban lesz lehetősége, hogy megvalósítsa filmtervét a HD telefonnal. A filmeknek minimum 25 maximum 30 mp-eseknek kell lennie. A három tagú zsűri dönt arról, hogy mely 15 spot lesz az idei fesztivál 15 versenyfilm blokkjának a felvezetője illetve, hogy ki az a 3 alkotó, aki a verseny végén hazaviheti a készüléket.

A közönségszavazás online zajlik majd, és mind a 30 elkészült filmre lehet voksolni. A közönségszavazás nyertesének díja is egy Vivaz telefon. Egy alkotó maximum 3 filmtervvel nevezhet. A győztes filmek bemutatójával egybekötött hivatalos eredményhirdetés és díjkiosztó 2010. augusztus 31-én lesz a 6. Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál megnyitóján.

Minden filmen szerepelnie kell az alábbi szövegnek narrációval vagy feliratban:

"SZÜNET UTÁN FILMSZÜRET vagy KÉRSZ EGY RÖVIDET?
6. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2010. szeptember 1-5.
www.busho.hu"

A kiválasztott filmek ezen kívül felkerülnek a 2010-es Best of BuSho dvd-re.

Az esemény szervezője a Gombolyag Alapítvány és az LWp kommunikáció, támogatói pedig a filmhu és az Asifa Hungary.

A versenyszabályzatot itt, a nevezési lapot pedig itt töltheted le.





(12) 
Hozzászólások
12-10  /  12
2010. június 7. hétfő, 12:43#12| orama

a jelentkezesi hataridore csak a nevezest kell elkuldeni. aztan adnak vivazt egy hetre, amivel megcsinalhatod a jelentkezeskor beigert filmet. a telefont vissza kell adni, ha dijazott lettel, akkor pedig megkapod orokbe.

ha nem lettel dijazott, akkor csak kiprobaltad.

 

 

2010. május 19. szerda, 14:46#11| NenDorr
Ja és akkor ez az ahol nem kötelező vivazzal kamerázni. Ebben azért több a ráció. Megnéztem a linket is, hát egy két kivétellel nem vágott hanyatt. Ettől sokkal jobbat is lehet csinálni. Az a baj, hogy már nagyon közeli a határidő. Ha holnap lesz időm előkeresem a régi videókat hátha lesz közöttük valami hasznos.
 
Előzmény: trobi #10
 
2010. május 19. szerda, 14:00#10| trobi
Van még egy olyan Sony Ericsson-os nyereményjáték is ahol ha feltöltesz magadról egy kisfilmet,ami veled történt akkor nyerhetsz Vivaz mobilt vagy egy utazást Isztambulba illetve Dubaiba. Ez a nyereményjáték  is hasonlít ehhez amiről itt a cikkben szó van de azért picit más...Itt megtalálod.
 
Előzmény: NenDorr #8
 

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of