Több mint 900 filmötlet érkezett a Filmalaphoz

2012. június 8. - filmhu
Több mint 900 filmötlet érkezett a Filmalaphoz
Óriási érdeklődés övezte a szakmabeliek és az amatőrök részéről is a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) által meghirdetett filmötlet-vadászatot. A június 6-án zárult akció keretében több mint 900 filmötlet érkezett a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatóságához. A várakozást felülmúló részvételre és a beérkezett ötletek magas számára való tekintettel a Filmalap július végére halasztja a döntését arról, hogy mely filmötletek fejlesztése kezdődhet meg.

Divinyi Réka, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója a tapasztalatokat összegezve elmondta, hogy „az ötletelők egyharmada volt szakmabeli filmes ill. rokonszakmákban dolgozó, köztük neves rendező-forgatókönyvírók, szépírók és dramaturgok.” A Filmalap számára külön öröm, hogy nagyszámú amatőr is élt a lehetőséggel. Legalább 200-an több játékfilm-ötlettel is jelentkeztek a felhívásra. Jelentős számmal érkeztek történelmi témájú szinopszisok, továbbá személyes ihletésű családi történetetek; feltűnő a romantikus sztorik és a sci-fik magas száma is a beküldött ötletek között.

A Magyar Nemzeti Filmalap szakemberei már megkezdték a beérkezett filmötletek értékelését, és várhatóan július végén hozzák nyilvánosságra azon ötletek listáját, melyeket a fejlesztési pályázaton előzetesen támogatottnak nyilvánítanak. A nyertes játékfilm-ötletekből a fejlesztést követően elkészülhetnek a jövő mozisikerei.


Nem engedhetem, hogy az elveim a fejlődésem útjába álljanak. Muszáj alkalmazkodnom.

Oliver Tate - Submarine

hirdetés
Hirdetés
DOSSZIÉ
Cannes 2013
Magyarok és külföldiek. Rendezők, színészek, producerek. Minden, amit a 66. cannes-i fesztiválról tudni akarsz.bővebben

Article ikonCannes: Lehetetlen szerelmek sora

rako1982 - 2013. május 7. 20:52

Elment az öszöd: Böszmese

Biitos, hogy Angela. forum
Minovics - 2013. április 30. 12:55

Szegény Dzsoni és Árnika a Hetvenkedőn

Geci Orbánt vágjátok ki belőle. http://www.youtube.com/watch?v=RfTTZd_oi5M forum
ScotyPipec - 2013. április 26. 10:13

Bemutatják az első magyar 3D horror vígjátékot

Végre ez is megkapta a kis hazai publicitását. forum