Thibaud Bracq: A fesztivál programjának összeállításán három fő dolgozik. Követjük a többi fontos európai filmfesztivál programját és természetesen a filmes egyetemek hallgatóinak munkáit. Ez azt jelenti, hogy egész évben előre dolgozunk, keresünk, kutatunk, felfedezünk új tehetségeket egész Európában. Emellett meghirdetünk egy hivatalos versenyjelentkezést is, így mielőtt meghoznánk a végső döntést, majd 2500 filmet nézünk végig. A végső programba körülbelül 80 film kerül be. A fesztivál profilja annyira pontosan meghatározott, hogy nem csúszhatunk le egyetlen megkerülhetetlen filmről, tehetségről sem. A filmek válogatása körülbelül 2 hónapig tart, persze ebbe beletartozik a sok beszélgetés és vita is.

filmhu: Miből áll a munka legnagyobb része?

Thibaud Bracq: A fesztivál elkötelezett abban is, hogy meghívja a rendezőket a vetítésekre. Így megszervezzük az utazásukat és az Angersban eltöltött időszakot is. Profilunk része, hogy a fiatal rendezők találkozhassanak egymással és a közönséggel. Sokszor ezek a rendezők Angersban látnak először ennyi lelkes embert beülni a saját filmjükre, és ez nekünk nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy a rendezőket támogassuk, közelebb hozzuk őket a közönséghez. A legnagyobb terembe 1300 néző fér el. Az alkotóknak felejthetetlen élmény ennyi embert a teltházas moziban látni.

angers foto 500

Középen Thibaud Bracq

filmhu: Mindig teltház van?

Thibaud Bracq: Nagyrészt igen, de a nézők lelkesítése és érdeklődésének fenntartása ugyanúgy a feladatunk. Ez legalább annyira fontos, mint a rendezők és a filmek támogatása. Dolgozunk azon, hogy a közönség megismerje a fiatal európai tehetségek filmjeit. Fontos, hogy megtaláljuk a közönség ízlését. Egyedi filmeket vegyítünk minőségi programokkal. Szerencsére ez a recept működik, tavaly 60.000 jegy kelt el, amiből 30.000 darabot diákok vettek meg. A programkínálatunk egy része retrospektív, ezekre is nagy hangsúlyt fektetünk, szeretnénk újból felszínre hozni régi filmeket, hogy a fiatalabbak is mozivásznon fedezhessék fel a klasszikusokat. Idén is több alkotó köré épül a retrospektív program, például Marcello Mastroianni az egyik, John Boorman rendező pedig a másik fő vonal. A rendező személyesen konferálja be pár filmjét és beszélgetést is tart a nézőkkel, de emellett még sok közönség találkozót és forgatókönyv felolvasásokat is tartunk, például Jeanne Moreau közreműködésével. Az pedig lelkesítő, hogy látjuk, hogy mindez érdekes és tetszik a nézőknek.

filmhu: Láthatóan sok embernek tetszik, ami a fesztiválon történik. Úgy tűnik, hogy a fesztivál középpontjában a fiatal rendezők és a közönség áll. Te hogy látod?

Thibaud Bracq: Igen, nagyon figyelünk a közönségre. A fesztivál díjai között van több közönség díj is. Ezek a filmek utána több fesztiválra is eljutnak, belföldön és külföldön is, például Pekingbe a partnerfesztiválunkra. Velük fontos kapcsolat ápolunk.

A fesztivál fontosabb díjai (teljes lista itt)
Európai nagyjátékfilm kategóriában:
Zsűri nagydíja EAT SLEEP DIE (svéd) r.: Gabriela Pichler
Zsűri különdíja OH BOY (német) r.: Jan Ole Gerster és főszereplőjének Tom SCHILLING.
Közönségdíj OH BOY (német) r.: Jan Ole Gerster
Francia nagyjátékfilm kategóriában:
Zsűri nagydíja JE NE SUIS PAS MORT r.: Medhi Ben Attia
Közönségdíj LES LENDEMAINS r.: Bénédicte Pagnot
Európai kisjátékfilm kategóriában:
Zsűri nagydíja EVERYTHING WILL BE OK (norvég) r.: Jonas Matzow Gulbrandsen
Közönségdíj L’INTRUSO (olasz) r.: Filippo Meneghetti