Hap Magda emlékére
Anyukám mozija
Megnyúlt képpel néztük operatőr barátommal műveink méltatlan fogadtatását, megnyúlt képpel, ámde beletörődően, mert tudtuk, felesleges a kihagyott snittet visszagyömöszölni, a film úgy lesz jó, ha veszni hagyjuk azt, aminek vesznie kell.
-Micsoda arányérzéke volt! - mondta Sáry László zeneszerző, értesülvén régi kollégája, Hap Magda halálhíréről.
-Mekkorákat nevettünk! – mondtam én, s arra gondoltam, a nevetések közben mennyit tanultam tőle – nem csak filmvágásról…
-Keresztút volt, nála összefutott a szakma – mondta a fentebb említett operatőr, Varga György – Pótolhatatlan.
Biztonság volt – hadd mondjam ezt valamennyiünk nevében, akiknek filmjeit fazonra vágta, helyre rakta, rendbe tette, akik tudhattuk: minden kimaradt snitt a művet szolgálja, amely Magdi keze nyomán válik olyanná, amilyenné akarjuk, hogy váljék…
 |
| Égetően és kézzel foghatóan: Hap Magda |
Kivételes tudású és érzékű művésze volt mesterségének, akárcsak életének korán elhunyt párja, a legendás Czipauer János, s immár legendává válik Hap Magda is.
Talán csak most tudatosul bennünk, akiknek megadatott dolgozni vele, milyen óriási szerencsében részesültünk, hogy élvezhettük humorát, szakmai és emberi intelligenciáját, gyarapíthattuk ismereteinket és csiszolhattuk ízlésünket az ő széleskörű, minőségérzékeny műveltségének sugárzásában.
Ahogy a hagyományos animációs technológia háttérbe szorult, ahogy a hajdani aimációs-fellegvár, a Pannónia az emlékezés birodalmába csúszott a jelen valóságból, úgy fogytak a celluloidra forgatott filmek, amelyek Magdihoz találhattak. Az utolsó munka Orosz István új filmje volt, aztán a vágószoba is elsüllyedt az időben, akár a lehetőség, hogy valaha összeüljünk még, s a feldarabolt, látszólag áttekinthetetlen kuszaságban tekergőző filmszalagok közt Magdival rendet vágjunk.
Sőt, kávézni sem fogunk többet, és együtt hazarobogni sem a régi autóval, nem fogunk egymás szavába vágva lelkendezni hatvanas évekbeli olasz filmeken, vagy dögös dzsesszt keresni régi fekete korongok közt egy muszterhez, amely minden zenét ledob magáról…
És nem fogjuk hallani többé, legalábbis ahogy Ő hansúlyozta, úgy bizonnyal soha, hogy: Anyukám, minek ez ide? Vagy: Apukám, ezt komolyan gondolod???
Poe-val szólva: Sohamár…
És hiányozni fog, égetően és kézzel foghatóan, ahányszor filmet csinálunk.
M Tóth Éva
