HSC - Magyar Operatőrök Társaságának Sajtótájékoztatója

Piacorientált képzések

2008. február 1. - filmhu
HSC - Magyar Operatőrök Társaságának Sajtótájékoztatója
50 éves tapasztalat, nemzetközi színvonal, korszerű technika. A Magyar Operatőrök Társasága a Stáb Iskola által indított képzésekről tartott sajtókonferenciát.

Novák Emil, vezetőségi tag rövid köszöntője után, melyben külön üdvözölte a sajtó képviselőit és a szép számban megjelent hallgatókat, rögtön átadta a szót Kende János elnöknek, aki az idei játékfilmes zsűri munkájában is részt vesz. A közvetlen légkörű sajtótájékoztatón tiszteletét tette továbbá minden szakirány vezetője is.

Novák rövid tájékoztatójában elmondta, hogy a két éve működő Stáb Iskolában jelenleg nyolc szakirányon (rendezőasszisztens, segédoperatőr, kameraman, digitális utómunka, világosító, díszletépítő-berendező-kellékes, díszletfestő-díszletasszisztens, videotechnikus) az OPAKFI-val karöltve indítják el képzéseiket.

A képzésben egyesítik 50 éves oktatási tapasztalatukat a 21. század gyártási eszközeivel és szemléletével – mondta Novák. A hallgatóknak biztosítják a legújabb technikai eszközöket - a videotechnikusok például HD kamerákon tanulnak -, így a képzés maximálisan „up-to-date”. A korszerű technika viszont nem olcsó, ezért a képzések fizetősek.

A Stáb iskola kitűzött célja, hogy olyan szakipari gárdát neveljen, amelyek nemzetközi produkciókban is képesek jól teljesíteni, illetve külföldön is el tudnak helyezkedni szakmájukban. Ezt szolgálja az idei évtől induló angol nyelvtanfolyam is, mely megismerteti a leendő gárdát a szakzsargonnal. A szakirányok teljesen a piac igényeinek megfelelően indulnak, így az is előfordulhat, hogy nem indul el minden szakirány minden évben.

Novák arra is kitért, hogy az oktatás igazodni kíván a felsőoktatás átalakulásához, ennek jegyében jövőre emelt szintű képzések beindítását is tervezik, illetve átjárhatóságot teremtenek a Stábiskola és a Filmművészeti Egyetem között.

Idén első alkalommal a HSC tanfolyamon résztvevők közös játékfilmmel jelentkeznek, Imádok élni (SMS, MMS) címen, melyet előreláthatólag tavasszal forgatnak majd.

Bővebb információ a képzésekkel kapcsoltban: www.stabiskola.hu



Címkék

beszámoló , szemle 39



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum