Lakos Nóra: Hanna

Egyemberes szerelem

2008. február 3. - Szabó Ágnes
Lakos Nóra: Hanna
Lakos Nóra a Hannája három ember története. Ebből kettő férj és feleség, a harmadik leginkább Mephisto és Woland sajátos elegye. Remek dialógusok és egy nagyon finom szerelmi történetet Karinthy nyomdokain.

Fimhu: A Hannát Karinthy Frigyes Reménytelen szerelem című novellája inspirálta. Mit váltott ki belőled Karinthy?

Lakos Nóra: Eddig saját ötleteket vittem filmre, de most nem szerettem volna annyit foglakozni a forgatókönyvvel, a rendezésre akartam koncentrálni. Amúgy pedig nagyon érdekes feladat adaptálni egy irodalmi művet. Karinthynál arról szól a történet, hogy egy férfi meglesi a nőt, mintha egy idegen rajongója lenne, és aztán kiderül, hogy a felesége, ez benne a csavar. Ezt kölcsönöztem Karinthytól, a második rész, ami a lakásban játszódik, az teljesen saját. Ott volt a három figura és arra voltam kíváncsi, mit tudnak egymással kezdeni, hogyan játszanak egymással.

A szerelemhez igazából egy ember kell

Filmhu: A három szereplő játéka olyan, hogy mindig csak ketten tudnak valamiről, a harmadik nem. Ebből a furcsa helyzetből adódhatna, hogy hagyod őket improvizálni. Hagytad őket, vagy ragaszkodtál az előre megírt dialógusokhoz?

L.N.: Jó lett volna hagyni őket improvizálni, de nem volt elég időnk próbálni. Ha lett volna, akkor biztosan jobban működtek volna a dialógusok, mert amit improvizáltak, abból mindig nagyon jó dolgok sültek ki.

Filmhu: Szerintem a történet csúcspontja az a jelenet, mikor a két férfi ül a sörözőben és akkor az egyik átönti a sört az egyik pohárból a másikba, és azt mondja, hogy a szerelem mértéke mindig ugyanannyi, csak van úgy, hogy az egyik nem szeret, és a szerelemhez igazából egy ember kell. Ez is Karinthy, vagy te?

A szerelem mértéke mindig ugyanannyi

L.N.: Szabó Iván és én. A mondat egy másik novellából van, de kellett hozzá egy szimbólum is, ami ezt az egészet megmagyarázza, és beleilleszthető a sörözés is. Amúgy három órát ötöltünk ezen a jeleneten.

Filmhu: A vége is egy ilyen jelenet borral, mégis más értelmet kap. A teraszon még azt hinni, hogy a nő nem szereti eléggé a férfit, de az otthoni párbeszédekből és jelenetekből az derül ki, hogy a nő sem érzi magát szeretve, és elmennek egymás mellett, pedig érezhető, hogy szeretik egymást.

L.N.: Erről szól, és azt gondolom, hogy Katona Laci arcán és gesztusain látszik is, hogy ebből leúszott neki valami, hogy érzi, hogy ő is hibás, ott tudatosul benne. Eredetileg negatívabb lett volna a vége, mert Tilo Werner szerepe az lett volna, hogy felhergeli kicsit Katon Lacit, hogy mennyire jó nő a felesége, de végül a keretes szerkezet mellett döntöttünk.



Címkék

interjú , szemle 39



DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum