Márai-nap a Duna tévén

A Költészet Napján

2006. április 4. - filmhu
Márai Sándor a két világháború közötti időszak legnépszerűbb írója volt. 1948-ban elhagyta Magyarországot, és írásai csak a rendszerváltás után jelenhettek meg újra hazánkban. Az mellőzöttség azonban mit sem ártott a nagy író életművének. Április 11-én, az író születésnapján és a költészet napján a Duna Televízió Márai Sándorra emlékezik.

A Duna Televízió emléknapja délután egy portréfilmmel kezdődik, amelyet a Márai-jelenséget vizsgáló, Vallomások egy polgárról című összeállítás követ.

A Beszélő emlékházak című műsorban az író szülővárosába Kassára, és életének színhelyeire látogathatunk el, majd egy Márai Sándor olaszországi emlékeit bemutató dokumentum-összeállítást tekinthető meg.

A Világunk élő adásban jelentkezik a kassai színházból, ahol az író alakját a színház művészei idézik fel.

A Duna Televízió kulturális magazinja, a Kikötő tematikus számmal jelentkezik. A műsor vendége lesz Iglódi István rendező és Avar István, színművész, az első Márai-film alkotói. A Duna Televízió számára készített, A gyertyák csonkig égnek című filmet este 8 órakor kerül vetítésre.

A Mennyből az angyal című műsor vendégei elemzik az író és az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsolatát.



Címkék

szakma



benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of