Werckmeister harmóniák Amerikában

2000. november 10. - Geréb Anna
Az október végén, New Yorkban tartott vetítés élénk érdeklődést váltott ki az amerikai forgalmazók körében Tarr Béla új filmje iránt. A Werckmeister harmóniák megtekintése után a szakemberek felsőfokban írtak a látottakról ("It was an absolutely stunning and moving experience"; "masterpiece of world cinema") és a mozi forgalmazás mellett videó és DVD terjesztés is érdekelné őket.
A Mileston, amely többek között Pasolini és Bunuel filmek amerikai forgalmazója, reméli, hogy Tarr új munkája művészi erejével hat a közönségre, és a mozi forgalmazás komoly anyagi sikert is hozhat.
Az Artistic License, amely ismert és értékes európai filmekkel foglalkozik, megtiszteltetésnek tekintené a magyar rendezővel való együttműködést.
Tarr új filmje hamarosan részt vesz Indiában, a Bombay-i Fesztiválon, decemberre pedig Japánba hívták meg, a Tokiói Filmfesztiválra.
A rendező jelenleg a Werckmeister Harmóniák német változatán dolgozik és a februári magyar bemutatót készíti elő.
A Werckmeister harmóniák – az egyik televíziós műsorújságban megjelentekkel ellentétben – nem szerepel a Magyar Televízió egyes csatornáján, november 23-án induló életmű sorozatban.
A New York-i kulturális közélet meghatározó fóruma, a Village Voice Tarr előző filmjét, a szokatlan hosszúságú, és eddig is nagy nemzetközi elismerést kiváltó Sátántangót az évtized filmjei közé választotta.
Tarr Béla október 21-én részt vett a cork-i (Írország) fesztiválon, ahol a magyar film vetítése volt a záróesemény. Október 10-től az Egyesült Államok több városában ismerkedhetett meg a szakma a rendező új filmjével, amelynek magyarországi bemutatója Tarr Béla szándéka szerint a februári Filmszemlén lesz.
A Cannes-i filmfesztiválon (2000. május) tartott ősbemutató után a nemzetközi filmszakma kitüntetett figyelemmel övezi Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmjét. A Brüsszeli L'Age d'Or 50 meghívott filmje közül a Cinéma découverte-díjat kapta, az Edinburghi fesztiválon ez volt a záró vetítés, a Torontói filmfesztiválon a Masters szekcióban játszották, míg Splitben fesztiválnyitó volt Tarr új alkotása. Chicagóban október 14-én és 15-én teltházas vetítésen, nagy sikerrel szerepelt a film. Ezt megelőzően Los Angelesben forgalmazóknak és újságíróknak mutatták be. A rendező számos amerikai szaklapnak adott interjút.
A nemzetközi forgalmazás jogát a Los Angeles-i Menemsha Entertainment szerezte meg.
A Fipresci (a filmkritikusok nemzetközi szövetsége) tagjainak éves szavazata alapján a 2000. év filmjeinek 16 címet tartalmazó listáján szerepel a Werckmeister harmóniák.
Az Európa Filmdíjra (Félix-díj, december 2., Párizs) "az év legjobb európai filmje" kategóriában szereplő 12 film között jelölte a filmet a Fipresci ajánlása, amelyet a díj odaítélésről döntő Európai Filmakadémiának küldtek meg.
Tarr Béla a magyar közönségnek a februári budapesti Filmszemle alkalmából szeretné bemutatni a nemzetközi fesztiválokon óriási sikert elért filmjét, amely Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye alapján 1997 és 2000 között készült, magyar-német-francia koprodukcióban, Lars Rudolph, Peter Fitz és Hanna Schygulla főszereplésével, Víg Mihály zenéjével.
A Magyar Televízió novembertől mutatja be Tarr Béla életművét:

Tvsorozat m1 csütörtök 23.30
November 23. felvezető és Utazás az Alföldön (1995)
December 2. Sátántangó (1994)
December 7. Kárhozat (1987)
December 14. őszi almanach (1984)
December 21. Macbeth (1982)
Január Szabadgyalog (1980)
Január Családi tűzfészek (1977)


Címkék

fieszta


Ha nem akarod, hogy rádfröccsenjen, Cash, állj félre! Dum-di-dum-dum.
Tango - Tango & Cash

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonFavorit a francia versenyfilm, visszatért Jean-Louis Trintignant

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum