Itt a 4. szolnoki Képzőművészeti Filmszemle

Itt a 4. szolnoki Képzőművészeti Filmszemle

Szeptember 23. és 26. között negyvenedik alkalommal rendezik meg Magyarország talán legrégebbi filmes seregszemléjét, a Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivált.

 

Az előzsűri 74 filmet válogatott a rendezvény versenyprogramjába, kitűnő portréfilmek, művészeti műhelyeket bemutató alkotások szereplenek a mezőnyben. A látogatókat információs vetítésekkel és számos kísérőprogrammal is várják. Az első fesztivált 1969-ben rendezték Szolnokon, ahol a helyi művésztelep gazdag szellemi légköre és öröksége ideális helyszínt biztosított a rendezvénynek.

A jubileumi fesztiválon a szervezők felelevenítik a szemle történetét is, válogatást mutatnak be az elmúlt negyven év díjnyertes filmjeiből.

Retrospektív vetítések:

A 40. jubileumi Szolnoki Képzőművészeti Filmfesztivál szervezői retrospektív sorozatot állottak össze az elmúlt évtizedek legjobb filmjeiből. Olyan alkotók művei szerepelnek szeptember végén a programban, mint Mészáros Márta, Jancsó Miklós, Kollányi Ágoston.

Már 1969-ben, az első filmszemlén olyan neves alkotók filmjeit vetítették le mint Jancsó, Mészáros, vagy a rövidfilmjeiről ismertté vált Czigány Tamás vagy Németh István. 1971-ben a filmszemle fesztivállá alakult, ettől kezdve díjazták a nevezett filmeket. 1969-ben Kollányi Ágoston Kossuth-díjas filmrendező egyik előadója volt a képzőművészet és a film kapcsolatáról szervezett vitának, mely esemény a későbbiekben  is fontos rendezvénye volt a fesztiválnak.

Kevesen tudják, hogy a rövidfilmek alkotói külföldön több és jelentősebb fesztiválsikert értek el, mint a játékfilmesek. A jubileumi filmszemlén Kisfilmek nagy mesterei címmel Duló Károly egy vetítéssel egybekötött előadáson emlékezik meg.

A Magyar Televízióban a 70-es években külön művészeti főosztályon készültek a képzőművészeti filmek, ahol rendszeresen előzsűrizték a fesztiválra nevezett alkotásokat, mert olyan sok film készült, hogy a fesztivál keretében nem lehetett volna mindet bemutatni. A fesztivál legtöbbet díjazott alkotói közül említést érdemel a B. Farkas Tamás-Kernács Gabriella alkotópáros, valamint  Lakatos Iván a Krónika Filmstúdióval. Többek között az ő díjnyertes munkáikból lesz látható majd válogatás szeptember 23. és 26. között Szolnokon.



Ne hagyd ki!
Tanítók - Popper Péter a Tabánban

Tanítók - Popper Péter a Tabánban

18:00 | Tabán mozi

A sokak által nagyra becsült pszichológus, valláspszichológus, író országszerte számtalan helyen és alkalommal tartott előadást a legszerteágazóbb témakörökben. Hosszú pályája során felhalmozott tudása, komplex világlátása, mély emberismerete és ellenállhatatlan humora mindig teltházat vonzott.

bővebben
CINEMA TOTAL 5 – Central European Space

CINEMA TOTAL 5 – Central European Space

egész napos esemény | Collegium Hungaricum

A Collegium Hungaricum és a Berlini Lengyel Intézet február 11. és 15. között Berlinben megrandezésre kerül a Cinema Total 5 - Central European Space, amelynek középpontjában Magyarország, Lengyelország, Ausztria, Horvátország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna áll.

bővebben
- Ez szürreális.
- Az a szürreális, hogy te a 20 éves taníványoddal dugsz, miközben az anyám bekattanva bolyong a városban.

benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of