Kezdődik a 6. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál

Kezdődik a 6. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál

Augusztus 31-én, kezdetét veszi Magyarország legnagyobb kizárólag rövidfilmeket felvonultató fesztiválja a 6. BuSho, amelyre a 3 kategóriában (fikciós, animációs, kísérleti) idén is közel félezer nevezés érkezett mintegy 53 országból.

 

Az előzsűri (Mag István, Gergely Zoltán, Rimóczi László, Patrovits Tamás) 85 filmet juttatott a versenyprogramba, amelyeket 15 versenyblokkba rendezve kétszer is levetítenek fesztivál alatt. A versenyprogramban 15 magyar film is van, és olyan ismert filmek szállnak ringbe a nemzetközi mezőnyben, mint Kenyeres Bálint A repülés története, Alexei Alexeev Log Jam-je, vagy Géczy Dávid Stricik című filmje, ami a filmszemlén nagyon megosztotta a közönséget. Természetesen a nagy számok törvénye alapján ezúttal sem kerülhetett minden film a versenybe, ezért ezeket az információs panoráma szekcióban vetítik, míg az összes versenybe nem került magyar rövidfilmet a Pannonhalom blokkokban gyűjtöttük össze.

A kísérőprogramok közül kiemelkedik a közelmúltban elhunyt két legenda Bacsó Péter és Kállai Ferenc tiszteletére szervezett retrospektív vetítéssorozat, amelyen filmkópiákról élvezhetjük újra a klasszikusokat, ráadásul angol feliratozással, hogy a külföldiek is értsék.

A fesztivál központi helyszíne ezúttal is a Vörösmarty mozi lesz, de a szervezők nagy örömére újra lehetőség nyílik esti koncertek megrendezésére, amelynek a Szabad az Á! ad otthont. Ugyanitt a Mikszáth téren, Silent Cinemát szerveznek esténként, amelynek lényege, hogy némán vetítenek rövidfilm válogatásokat, akit pedig érdekel, az fülhallgatót kap és elmerülhet a filmek világában.

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is lesznek válogatások a külföldi rövidfilmfesztiválok legjobbjaiból (Brest, Brno16, CologneOFF, Shqip, Nachalo), különböző filmes workshopok vetítései (életREklám, GomBuSho, Polifilm), valamint a Kodak Diákverseny és az első alkalommal megrendezett BuSho Vivaz spotverseny alkotásai is színesítik majd a programot.

A megnyitót augusztus 31-én, 19:00 órától tartják a Vörösmarty moziban. Ugyanitt sor kerül az első BuSho spotverseny díjátadójára is. A BuSho reklámspotjait egy, a szervezők által biztosított HD telefonnal kellet elkészíteni, és augusztus 1-ig lehetett beküldeni a jelentkezőknek. A 24 elkészült filmből a BuSho-Sony Ericsson zsűri 3 filmet díjazott, amelyet le is vetítenek a megnyitón. A negyedik díjat a Busho spotjai közül a közönség választhatja ki úgy, hogy a youtube-on (http://www.youtube.com/user/bushofest#g/u), vagy a busho.blog.hu oldalon szavaznak kedvenceikre szeptember 3-ig.

A  BuSho versenyprogram díjkiosztójára szeptember 4-én este 19:00-kor kerül majd sor a Vörösmarty mozi nagytermében, ahol a zsűritagok átadják a 6. Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál számtalan díját.

 



Ne hagyd ki!
A Körhintával indul a Müpa Mozi

A Körhintával indul a Müpa Mozi

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) együttműködésével rendezett sorozat célja, hogy az egykor fontos találkozási pontként szolgáló, pezsgő szellemi műhelyekké alakuló filmklubok hagyományát folytassa.

bővebben
Tanítók - Popper Péter a Tabánban

Tanítók - Popper Péter a Tabánban

18:00 | Tabán mozi

A sokak által nagyra becsült pszichológus, valláspszichológus, író országszerte számtalan helyen és alkalommal tartott előadást a legszerteágazóbb témakörökben. Hosszú pályája során felhalmozott tudása, komplex világlátása, mély emberismerete és ellenállhatatlan humora mindig teltházat vonzott.

bővebben
- Ez szürreális.
- Az a szürreális, hogy te a 20 éves taníványoddal dugsz, miközben az anyám bekattanva bolyong a városban.

benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of