TŰZ VAN, BABÁM! - Milos Forman filmkarnevál a Toldiban

TŰZ VAN, BABÁM! - Milos Forman filmkarnevál a Toldiban

Milos Forman filmművészete előtt tisztelegnek a február 17. és 20. között megrendezésre kerülő filmkarneválon a Toldi moziban.

 

 

Miloš Forman Čáslavban született 1932. február 18-án. Szüleit a háború alatt elveszítette, ezért gyermekotthonban nőtt fel. Elvégezte a prágai FAMU - Filmművészeti Egyetem - forgatókönyvíró szakát, majd 1963-ban debütált rendezőként egyszerre két filmet is jegyezve. Az első nagyjátékfilmje, a Fekete Péter elvitte a locarnói filmfesztivál nagydíját.

1968 után az Egyesült Államokban telepedett le. Az első amerikai filmjét, az Elszakadást (1971) még a cseh új hullám stílusában forgatta, többségében amatőr szereplőkkel. Tengeren túli karrierjében az áttörést a Száll a kakukk fészkére (1975) hozta meg, amely 5 Oscar®-, 4 Golden Globe®, valamint az amerikai kritikusok díját nyert e el.

A nyolcszoros Oscar®-díjas Amadeus nemcsak eddigi legsikeresebb filmje, hanem ennek köszönhette azt is, hogy kiutazása után először látogathatott hazájába. A csehszlovák kommunista vezetés nem tudott ellenállni az amerikai producer ajánlatának, és engedélyezte Formannak, hogy Prágában forgassa le új moziját. A többi amerikai filmjét azonban csak 1989 után mutatták be Csehszlovákiában, ezért a 70-es és 80-as években a csehek sokszor Budapestre utaztak, hogy
megnézhessék.

Legújabb filmjét, a Jól fizetett sétát (2009), egy 60-as évekbeli opera buffa színpadi újrafeldolgozásából forgatta, amelyben együtt dolgozott két Csehországban élő ikerfiával Matěj és Petr Formannal, akik az utóbbi években - apjuktól függetlenül - a cseh színházi élet állócsillagaivá váltak. Forman 1999-től connecticuti farmján él harmadik feleségével, Martina Zbořilovával, valamint a már Amerikában született másik ikerpárral, Jimmel és Andyvel, akik a neves komikusok – Jim Carrey és Andy Kaufman – után kapták nevüket.


Program / Vetítési időpontok:

2012.02.17. péntek

19.00
- Tűz van, babám!
Karneválnyitó: Réz András
(Hoří, má panenko, színes, csehszlovák-olasz, 1967, 71 perc)

Kísérőprogram:
21.00 Tűzoltóbál tombolával disznósajttal és Staropramen sörrel
A Pomázi Tűzoltózenekar és a TÁP színház tagjainak közreműködésével.


2012.02.18. szombat

17.30
- Fekete Péter
(Černý Petr, fekete-fehér, csehszlovák, 1963, 90 perc)

20.00
- Száll a kakukk fészkére
(One Flew Over The Cuckoo’s Nest, 5 Oscar-díjas, amerikai, 1975, 129 perc)

Kísérőprogram:

19.00 Forman-mesék
Jan Novák író-forgatókönyvíró bemutatja a Kalligram kiadónál megjelent Miloš Forman, Jan Novák: Fordulatok – Emlékirataim című életrajzi könyvet.

22.00 Születésnapi csoportterápia a Táp Színház vezetésével, a prágai Stormin zenekar közreműködésével.


2012.02.19. vasárnap

17.30
- Egy szöszi szerelme
(Lásky jedné plavolásky, fekete-fehér, csehszlovák, 1965, 90 perc)

20.00
- Hair
(Hair, színes, amerikai, 1979, 121 perc)

Kísérőprogram:

19.00 Miloš Forman filmplakát-kiállítás

22.00 Vízöntők ünneplése a prágai Stormin zenekar közreműködésével.


2012.02.20. hétfő

19.00
- Amadeus – rendezői változat
(Amadeus, 8 Oscar-díjas, színes, amerikai, 1984, 173 perc)

Kísérőprogram:
21.40 Fesztiválzáró
A zongoránál Jan Vojtek és barátai


Belépőjegy ára a vetítésekre egységesen 800 forint, amely az előadás után
beváltható egy pohár Staropramen sörre.
Jegyek már kaphatók a Toldi moziban és a www.toldimozi.hu oldalon.

címkék

hír, Toldi, milos forman



Ne hagyd ki!
ZKART - A Zöld Kakas Líceum kiállítása

ZKART - A Zöld Kakas Líceum kiállítása

14:00 - 20:30 | R33 Klub

A Zöld Kakas Líceum Mozgóképgyártó szakasszisztens hallgatóinak ZKART című kiállítására május 25-én, pénteken 14:00-tól 20:30-ig az R33-ban kerül sor.

 

 

bővebben
FilMharmonikusok 2. rész - Új filmek, új dimenziók

FilMharmonikusok 2. rész - Új filmek, új dimenziók

A Budafoki Dohnányi Zenekar rendhagyó koncertjére június 8-án, pénteken, 20:30-en, Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kerül sor.

 

bővebben
Álló tóban lakik a béka.

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of