CineClassics: Kolozsvári filmfotók ősbemutatója

CineClassics: Kolozsvári filmfotók ősbemutatója

Szeptember 10-én, pénteken a Miskolci Galériában lesz a kolozsvári Dunky-fotókból összeállított kiállítás megnyitója. A kiállítás a CineClassics, a CineFest filmtörténeti programsorozatának része.

 

Mind a magyar, mind az egyetemes filmtörténet szempontjából fontos műhely volt az 1913–1920 között a Kolozsváron működő, Janovics Jenő által alapított filmstúdió. Az alkotómunka magas színvonalát  számos film és név igazolja: itt kezdte például rendezői pályafutását Korda Sándor, aki később Sir Alexander Korda néven Angliában lett legendás rendező. Karrierje első éveiben Kolozsváron dolgozott Kertész Mihály is, aki két évtizeddel később Michael Curtizként, az Oscar-díjas Casablanca rendezőjeként tett szert világhírnévre.

És itt dolgoztak a Dunky-testvérek, akik filmfotókat készítettek: megörökítették a kort és a filmek készítését. A kiállítás anyaga ősbemutató, azaz még soha, sehol nem mutatták be. A korszak hangulatába, a filmek keletkezéstörténetébe enged egyedülálló bepillantást.


A program:

16.00 A kiállítás megnyitója
16.30 A kolozsvári némafilmgyártás képes története 1913-1920-ig (szerk. Balogh Gyöngyi és Zágoni Bálint) című könyv bemutatója

A kiállítást megnyitja és a könyvet bemutatja Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója.



Ne hagyd ki!
Hová lesznek a kitörölt fájlok? - Az audiovizuális művészet három napja

Hová lesznek a kitörölt fájlok? - Az audiovizuális művészet három napja

egész napos esemény | Toldi mozi

A Vj Centrum Budapest első alkalommal rendezi meg az újmédiás trendekkel kíséretező magyar művészek találkozóját.

bővebben
Női sorsok a filmvásznon a Tabánban

Női sorsok a filmvásznon a Tabánban

20:00 | Tabán mozi

Ezen tavaszi sorozat középpontjába a női sorsok, karakterek állnak. Milyen ma a Nő a filmvásznon, hogyan folytatja küzdelmeit „függetlensége” kivívásáért, hogyan tudja beteljesíteni a sorsát? Miként válhat teljes személyiséggé?

bővebben
- Ez szürreális.
- Az a szürreális, hogy te a 20 éves taníványoddal dugsz, miközben az anyám bekattanva bolyong a városban.

benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of