Bizalom: Amatőrfilm Szemle az Urániában

Bizalom: Amatőrfilm Szemle az Urániában

A fesztivál szervezői évről évre olyan fogalmakat igyekeznek választani, amelyek aktuális mondanivalót közvetíthetnek a jelen társadalma számára. A téma inspiráló hatásán túl a tizenharmadik alkalommal megrendezett mustra sikerét támasztja alá, hogy a tavalyihoz képest kétszer annyi pályamű érkezett a Faludi Akadémia felhívására. Tavaly a kegyelem volt a fesztivál témája, idén a bizalom.

A szemle fotókiállítással is bővült, amelyet az Uránia emeletén lehet megtekinteni november 13. és 30. között. A Bizalom kísérő programjaként más magyar (BuSho, Cinefest) illetve külföldi (olasz, cseh, brit) rövidfilmfesztiválok legjobbjaiból is láthatunk válogatásokat.

A filmszemlére ezúttal is kisjátékfilm, dokumentumfilm és kísérleti film kategóriában lehetett nevezni (utóbbihoz tartoznak az animációs munkák is). Az évente megrendezésre kerülő rendezvény célkitűzése, hogy fórumot biztosítson olyan amatőr alkotók számára, akik – a megadott témában – képesek „szakmailag igényes” munkáikkal, a mozgókép nyelvén dialógusba kezdeni egymással és a közönséggel. A szervezők az amatőrök mellett művészeti hallgatók alkotásait is várják, amelyeket külön kategóriában díjaznak, illetve külön szekciókban vetítenek le.

A fiatalok zsűrizése a legfelelősségteljesebb feladatok egyike
(A fotó a tavalyi fesztiválon készült, forrás: faludiakademia.hu)

A nevezők 1 700 000 Ft összértékű díjakért versengenek. Néhány ezek közül: A filmegyetemi hallgatók fődíja a Port.hu promóciós támogatása a majdani diplomafilmhez. A Budapesti Olasz Kultúrintézet díja egy olaszországi filmes ösztöndíj. Krzysztof Zanussi által felajánlott díj: egy hét a varsói TOR filmstúdióban. A díjak átadására és a díjazott filmek vetítésére november 15-én 19 órakor az ünnepélyes díjkiosztón kerül sor.

A beküldött filmeket minden évben szakmai zsűri bírálja el. A versenyprogramba be nem válogatott, de a nevezési feltételeknek megfelelő 57 munkát információs vetítésen láthatja a közönség. Az előzsűri által a versenyprogramba választott 45 film a közönség, az alkotók és a zsűri jelenlétében nyilvános vetítésen kerül bemutatásra. A szakemberekből álló zsűri nemcsak részt vesz a versenyfilmek vetítésén, hanem a helyszínen értékeli, véleményezi is a látottakat, valódi párbeszédet folytatva az alkotókkal.

A Faludi Akadémia nagy hangsúlyt fektet a filmkultúra, illetve filmes képzések támogatására. A szemle mellett nyaranta alkotótáborokat szervez az operatőr, vágó és más filmes szakterületekkel megismerkedni vágyóknak, illetve rendszeresen tart gyakorlati és elméleti szemináriumokat, továbbá filmklubokat. A gyakorlati képzésben olyan szakemberek vesznek részt, mint Gyarmathy Lívia, Dér András, Hajdu Szabolcs, Pálfi György vagy Mispál Attila. A fesztivált megelőző képzésekkel együttvéve a szemle egy hosszabb alkotói folyamat végállomása, de egyben kezdete is, mivel az esemény végén a következő év rendezvényének témája is kihirdetésre kerül.

Idén a filmes zsűri tagjai: Lázár Kovács Ákos esztéta, Mispál Attila rendező, Nagy András operatőr, Pintér Judit filmkritikus. A filmeket az Országos Diákzsűri is értékeli és díjazza. A zsűri elnöke: Pupi Avati olasz filmrendező.

Az Akadémia idén is a budapesti Olasz Kultúrintézet közreműködésével rendezi meg a szemlét. A zsűri elnöke, Pupi Avati közös vendégük, akinek negyven évet felölelő életművéből nézhet meg 10 filmet a magyar közönség november 17-től egy héten át a mester 70. születésnapjának tiszteletére megrendezett Pupi Avati Retrospektív Filmhét keretében (szintén az Urániában). Emellett november 6. és 16. között hatodik alkalommal is megrendezésre kerül az Olasz Kultúrintézet hagyományos filmfesztiválja a Puskin Moziban, ahol az olasz filmtermésből tekinthetnek meg válogatást a látogatók. (Avati új filmje, A rejtekhely is itt került bemutatásra.)

Az álmok a legfontosabbak, hagyni kell őket fejlődni, kibontakozni
(A fotó a tavalyi fesztiválon készült, forrás: faludiakademia.hu)

Pupi Avati a szemle és a fesztivál közös sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy néhány évvel ezelőtt barátja, Krzysztof Zanussi, aki az egyik korábbi szemle zsűrijének elnöke volt, tanácsolta neki, hogy – ha különleges tapasztalatokkal akar gazdagodni – mindenképpen látogasson el egyszer a fesztiválra. Avati emellett hangsúlyozta azt is, hogy negyven év mozizással a háta mögött fontosnak tartja másoknak átadni, mások számára hasznossá tenni a tapasztalatait.

Avati szerint a bizalom témája nemcsak korunk társadalma, hanem a filmkészítés szempontjából is nagyon eltalált fogalom. „Azt hiszem, hogy abban a mesterségben, amit immár negyven éve űzök a legfontosabb dolog valóban a bizalom.” Ennek legkonkrétabb megnyilvánulása az – folytatja a mester –, amikor például átadod a kéziratodat az íróasztal másik oldalán ülő embernek, aki azáltal, hogy bízik benned, lehetővé teszi, hogy megvalósítsd a filmtervedet. Majd hozzátette, a fiatalok zsűrizése a legfelelősségteljesebb feladatok egyike. „A lehető legrosszabb nemet mondani egy fiatal ember álmára. Az álmok a legfontosabb dolgok, hagyni kell őket fejlődni, kibontakozni. Én mindent megteszek, hogy ezek az álmok valóra válhassanak” – fejezte be gondolatmenetét a mester.

A fesztivál és a kapcsolódó rendezvények részletes programja: www.faludiakademia.hu; www.iicbudapest.esteri.it; www.urania-nf.hu.

címkék

ajánló, fieszta



Ne hagyd ki!
Új utakon a Werk - nyílt nap

Új utakon a Werk - nyílt nap

A Werk Akadémia május 30-án 18 órától nyílt napot tart. Werkshopok divatra, gasztróra, filmre és kommunikációra hangolva.

 

bővebben
FilMharmonikusok 2. rész - Új filmek, új dimenziók

FilMharmonikusok 2. rész - Új filmek, új dimenziók

A Budafoki Dohnányi Zenekar rendhagyó koncertjére június 8-án, pénteken, 20:30-en, Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kerül sor.

 

bővebben
Álló tóban lakik a béka.

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Best of