Hollywood workshop a CineFest-en
Sokan közülük Európának ebből a régiójából mentek Amerikába: William Fox (a későbbi 20th Century-Fox alapítója) például a Miskolchoz közeli Ricsén született, Adolph Zukor (a későbbi Paramount Pictures alapítója) pedig Tolcsván. A hollywoodi filmműfajok és elbeszéléstechnikai elemek kialakításában nagy szerepük volt közép-európai születésű forgatókönyvíróknak, rendezőknek és producereknek, akik sokszor magyar vagy éppen osztrák operetteket, vígjátékokat, színműveket, regényeket vettek alapul filmjeikhez.
A workshop második felében mindennek a "fonákját": a hollywoodi típusú mozi közép-európai zsánerfilmre gyakorolt hatását vizsgálják az előadók. Ez - sajátos módon - már a szocialista magyar filmgyártásban is megfigyelhető, több, 1945 előtt is sikeres rendező - például Bán Frigyes, Gertler Viktor, Keleti Márton - munkáin érhető tetten. Ők voltak azok, akik "nem mentek el", azaz nem lettek hollywoodi rendezők, de műveikben felismerhető az a fajta elbeszélési mód, amely amerikai társaikat is jellemezte. 1989 óta pedig számos közönségfilm használt és használ nyíltan hollywoodi dramaturgiai elemeket. A workshopon sok érdekes filmtörténeti ismerettel gazdagodhatnak a résztvevők.
A programban szerepel Sólyom András és Báron György 2002-es, a legendás film noir rendezőről, André de Tothról készült portréfilmje is.
A workshop után még mindig a filmtörténet nagyjai előtt tiszteleg a fiatal filmesek fesztiválja: az első magyar játékfilm, A táncz alkotójának, a miskolci fényképész Zitkovszky Bélának fotóiból nyílik kiállítás a közeli, gyönyörű Herman Ottó Házban az Avasalján. Utána, este nyolctól az érdeklődők Zombori Katalin és Kőháti Zsolt A mozgás haladó bája című izgalmas multimédiás előadását, továbbá Dombrovszky Linda és Lakos Nóra Hommage á Zitkovszky cimű rövidfilmjét nézhetik meg.
A tervezett program:
1. rész: Magyarok Hollywoodban
Levezető elnök: Báron György
- 14.00 Kolozsi László: Forgóajtó Hollywoodba
- 14.25 Hirsch Tibor: Álomgyárosaink
- 14.50 Mi a "human touch"? - beszélgetés
- 15.30 Kávészünet
- 15.50 Zágoni Balázs: Kertész, Korda, Kolozsvár
- 16.15 André de Toth, a rendezők rendezője. Sólyom András filmjének vetítése (44 perc, 2002), utána
- 17.00-tól beszélgetés
- 17.30 Kávészünet
2. rész: Hollywood Magyarországon
Levezető elnök: Muszatics Péter
- 18.00 Gelencsér Gábor: Műfajfilmek az állami filmgyártás idején
- 18.20 Murai András: A sikeres, a hibrid és a triviális. A magyar műfajfilm sajátos útjai
- 18.40 Hollywood Közép-Európában. Beszélgetés a műfajfilmekről
- 19.30 Kiállítás-megnyitó: A fotóművész Zitkovszky Béla
- 20.00 A mozgás haladó bája. Multimédiás előadás a miskolci Zitkovszky Béláról
- 20.40 Hommage á Zitkovszky. Dombrovszky Linda és Lakos Nóra filmje
Helyszín:
Miskolc, Művészetek Háza (Rákóczi u. 4.)
A workshop időpontja:
2008. szeptember 17., 14:00
A fesztivál időpontja:
2008. szeptember 14-21.
Bővebb információ a www.cinefest.hu oldalon.


Megvan az 5. Cinefest versenyprogramja





