Helyzetek és gyakorlatok: pályázat a toleranciáról

nevezési díj: nincs
Port.hu, Filmklik, Pedagógiai Intézet
nevezési határidő: 2010. február 15.
forgalmazás

Helyzetek és gyakorlatok címmel a Port.hu, a Filmklik és Pedagógiai Intézet együttműködésben a filmek külföldi jogtulajdonosaival felhívást intéz a magyar középiskolákhoz, egyetemekhez, mozikhoz, on- és offline médiához, kreatív ügynökségekhez, reklámcégekhez, közéleti személyiségekhez és egyéb közösségekhez.

 

2010. március 1. és 2010. május 31. között 9 közösség 9 toleranciáról szóló film forgalmazását bonyolíthatja, ha erre a jogot megszerzi. A pályázat célja, hogy a magyar fiatalok ne csak megismerkedjenek a világ filmtermésének toleranciáról, rasszizmusról, egymás mellett élésről szóló filmjeinek krémjével, hanem annak terjesztésében is tevékenyen szerepet vállaljanak. Kreatív fiatalokból álló társaságoknak, osztályoknak, közösségeknek lehetőséget nyújtson, hogy részt vegyenek a hazai filmforgalmazásban. 

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a mozgókép és az internet olyan területek, amelyekben a fiatalok otthonosan mozognak és amelyek leginkább képesek az őket érintő társadalmi üzenetek továbbítására. Épp ezért a beadandó pályázatokban kiemelt szerepet kell, hogy kapjanak a különböző online felületek, közösségi oldalak, blogok, videómegosztók stb.

A közösségek, osztályok a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail-címen jelezhetik érdeklődésüket a Helyzetek és gyakorlatok pályázat iránt. A részletes kiírás a www.filmklik.hu oldalon olvasható.


címkék

tolerancia



- Ez szürreális.
- Az a szürreális, hogy te a 20 éves taníványoddal dugsz, miközben az anyám bekattanva bolyong a városban.

benji72 - 2012. január 15. 12:44

Filmíró napok a Millenárison: elsőként a sorozatírásról

Filmsorozatok? Nagyon kevés az olyan magyar sorozat, amelyik nem bukik meg már az első négy adás alatt. Olyannak tűnik, mintha nem lennének jó magyar forgatókönyvírók. Pedig pont a napokban olvastam a[...] forum
csuja - 2012. január 6. 20:28

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Bakos Editen és Kálomista Gáboron kívül nem látok egy filmszakmában dolgozó kurátort sem. Jól látom? forum
Banyuss - 2011. december 13. 17:08

FILMES OKTATÁS!!!

21 éves, főiskolás lány vagyok, mozgóképkultúra-médiaismeret szakon tanulok, emelt szintű mozgókép érettségivel rendelkezek. Oktatást, felkészítést vállalok médiás érettségire, gyakorlati felvételikre[...] forum
Best of