Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

nevezési díj: 47.000 forint
Színház- és Filmművészeti Egyetem
nevezési határidő: 2012. június 30.
tábor

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tematikus nyári táborokat hirdet a színházi szakmák iránt érdeklődő fiatalok számára.

 

Az egyhetes foglalkozásokat vezető tanárok – mások mellett Hegedűs D. Géza, Forgács Péter, Kovács Dániel – előre választott téma alapján, döntő részben színészi gyakorlatokon keresztül alakítják a nyári egyetem programját. A résztvevők közös próbákon dolgoznak ki jeleneteket,
készülnek fel rövidebb előadásokra. Az elméleti és gyakorlati képzések mellett témába vágó filmeket nézhetnek meg a jelentkezők, hogy azokat átbeszélve, tanulságaikat feldolgozva mélyítsék a napközben megszerzett tudásukat. Vendégként egy-egy napra frissen végzett színészek is ellátogatnak majd a táborba, akik tapasztalataikkal segítik a résztvevők fejlődését.

A nyári egyetem – megfelelő számú jelentkező esetén – két alkalommal indul, július 1-jén és július 8-án. Az egyhetes tábor részvételi díja 47.000 forint, amely összeg magában foglalja a napi háromszori étkezést, a szállást, valamint a gyakorlati oktatás összes költségét.

Jelentkezni, vagy a programokról bővebben olvasni a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján lehet.




- Azt gondoltam, már nem jössz.
- A gondolkodás a férfiak dolga.

DOSSZIÉ
Titanic 2014
Április 4-12. között az Urániában, az Örökmozgóban, a Toldiban, a Puskinban és az A38 hajón várja a közönséget a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 25 nemzet 52 alkotása kapott helyet 7 szekcióban. Hírek, kritikák, beszámolók, interjúk és videók a fesztiválról.bővebben

Article ikonAz ismeretlen Jancsó a Titanicon

apapa65 - 2014. március 26. 21:36

Vadvirágos patika

Kár, hogy se megvenni, se megnézni vagy letölteni nem lehet ezt a szép filmet. A NAVA oldalán lehetett egy percet nézni belőle, de már azt sem lehet. Akkor meg minek kell a népet bosszantani azzal, ho[...] forum
Moka - 2014. január 22. 09:19

Hölgyeim és Uraim, megjelenik DVD-n a Final Cut!

Jó hír. A segédanyag miről szól? forum
f.r.a.n.k. - 2013. november 2. 19:48

Sose halunk meg?

EXT. MAROS / MEZŐ - NAPPALMásnap június 8-án, körülbelül déli 12 és 1 óra közt, akeresztesek «megszámlálhatatlan» sereggel keltek át a Marosons azonnal teljes erővel kezdték ostromolni a várat. Solymo[...] forum
Rövidekről röviden sorozatunkban készülő rövid alkotásokat, kisfilmeket, tévéfilmeket mutatunk be.bővebben

Article ikonCsáki László: Az idő a legjobb konzulens