A fiú
Suspense a levegőben
Bemutató: 2003. május 29.
2-2 / 2
Felfokozott várakozás előzte meg a Dardenne testvérpáros új alkotását, A fiút. Korábbi munkájuk, a Rosetta 1999-ben Cannes-ban Arany Pálmát nyert, A fiú főszereplője pedig az idén megkapta a legjobb férfi alakítás díját. A franciák elkényeztették a Dardenne fiúkat, nekünk azonban csalódnunk kellett.
A fiú (szinopszis)
A harmincéves Olivier egy műbútorasztalos iskolát vezet és egyedül él. Magalival kötött házassága - miután öt évvel korábban elvesztették egyetlen gyermeküket - tönkrement. Egy napon a fiatalkorúak börtönéből nemrég szabadult tizenhat éves fiú, Francis kopogtat be a műhelybe, és gyakornoki állást keres. Olivier felfedezi benne kisfia gyilkosát, de ezt nem árulja el neki. Szinte akarata ellenére magával ragadja a fiú tehetsége és elszántsága, valamint visszafogottsága és hallgatagsága. Az igazságra azonban fény derül…Olivier, az elvált, középkorú ács (Olivier Gourmet) egy tanműhelyben tanít nehéz helyzetű fiatalokat. Lelkiismeretes, visszavonultan élő mesterember, aki, úgy tűnik, a saját világába zárkózva él. Egy napon a 16 éves Francis (Morgan Marinne) jelentkezik tanulónak, amit – valamilyen ismeretlen okból – először határozottan visszautasít, másnap azonban meggondolja magát, és mégis felveszi. Nem tudni, mit jelent ez a különös reakció, de sejthető, hogy a férfi valami súlyos terhet cipel a múltból, melyhez a fiúnak is köze van. Próbálja tartani a távolságot Francis jelenlétében, de aztán nem tudja megállni, hogy az órák után ne kövesse őt megszállottan a műhelytől az utcákon át a lakásáig. Amikor elvált feleségének elmeséli, hogy vállalta a fiú tanítását, az döbbenten és felháborodottan fogadja a hírt. Ekkor a néző előtt is világossá válik a helyzet abszurditása: öt évvel korábban Olivier és Magali (Isabella Soupart) kicsi fiát megfojtották egy rablás során, az elkövető Francis volt, el is ítélték, és most, a javítóintézetből való szabadulása után éppen Olivier keze alatt akar szakmát tanulni.
Lassanként megismerik egymást, a két, lelkileg sérült ember kapcsolata megerősödik. A fiú egyfajta elismeréssel tekint Olivier szakmai hozzáértésére és igyekszik tanulni tőle. A férfi nem tudja megmagyarázni saját viselkedését, hogy miért akar mind többet megtudni Francisról, és haragja ellenére is pontosan megérteni a történteket. A bűnös: egy gyerek. Az erkölcsi dilemma csak növeli az akadályokat, és Olivier végül eljut az alapvető kérdéshez: bocsásson meg vagy végezzen a másikkal? Adhat-e az apa a fiatal gyilkosnak egy második lehetőséget?
- 1. A fiú
- 2. A fiú (szinopszis)
2-2 / 2









