Cinema Paradiso - Rendezői változat

A mozi mozija

2003. május 28. - Soóky Sarolta

Bemutató: 2003. május 29.

A Cinema Paradiso már nem egészen új a mozirajongók számára, ami azonban mégis teljesen más megvilágításba helyezheti a mozivászonnal körített nagyszabású korképet, az a rendező szemszöge lehet, ugyanis ezúttal az az 50 perc is bemutatásra kerül, ami moziváltozatból 1988-ban kimaradt.

Giuseppe Tornatore, ahogy később  Az óceánjáró zongorista legendája vagy a Malena esetében, a forgatókönyvet is maga jegyzi. A háromórányi romantikus drámafolyam, akárcsak Fellini és Visconti egyéni látásmódú munkái, a rendező saját Olaszországát mutatja be a harmincas évektől egészen a nyolcvanas évekig ívelve.

A kicsiny olasz falucska nem túl fényűzően berendezett templomában esténként egy másfajta csoda veszi kezdetét. A karzatról legördülő vászon a kőoroszlán száján keresztül érkező fénypászmák segítségével megtelik mozgóképpel. Az erény jószándékú csősze, a helyi pap, templomi csengőjét rázva figyelmeztet a rázósabb jelenetek kivágására, így történik, hogy a falu lakói évtizedeken keresztül nem láthatnak egyetlen ártatlan csókot sem. A leselejtezett celluloid-darabok pedig a kis mozibolond Totó rejtett dobozában kötnek ki, aki addig nem nyugszik, amíg féltett kincsei közé magát a mozigépészt, a közkedvelt, ám elefántcsont vetítőjében mégis magányos mozigépészt is be nem sorolhatja. A két cinkostárs majdnem apa-fiú kapcsolata csak tovább erősödik, amikor az ifjú tanonc kimenti mesterét a Cinema Paradiso égő falai közül, s átveszi a megvakult Alfredo helyét a gépházban. Jean Gabin, John Wayne és Clark Gable mondatain keresztül barátság születik, míg lenn, a nézőtéren, mint a társasági élet egyetlen színterén, folyik az élet, akár a vásznon. Elfojtott vágyak, jól titkolt frusztrációk bontakoznak ki a jótékony félhomályban. A gyerekek élvezettel szívják az otthonról csent cigarettát, a jólöltözött hivatalnok elégtételként a tömegbe köpköd, a fiatal párok átélik mindazt, amit a vászonról száműzött a cenzúra.

A franciák büszkesége, Philippe Noiret, az olaszok kedvenc sorozathőse, Agnese Nano, és a Szeress Mexikóban sztárja, Marco Leonardi mellett mellékszerepekben asszisztáló tipikus figurák mind-mind részei a folyton hadonászva kiabáló déli valóságnak. A falucska főterét magáénak tekintő bolond, a félnótás jegyszedő, a lelki útmutatásra örökké kész pap és a lottófőnyereményt megütő mozitulajdonos később mint múltidézők jelennek meg Salvatore életében. A harminc év után visszatérő lelkiismeretfurdalástól és honvágytól gyötört híres filmrendező mestere temetésére és a tévé által ellehetetlenített Cinema Paradiso lerombolására érkezik. A porosodó emlékek között nemcsak karistolt celluloidokra és elsárgult cédulákra bukkan, de megtalálja a rég nem keresett, de örökké hiányzó válaszokat is. A tegnap mává lényegül, az első szerelem heve még egyszer, utoljára felizzik, a felismerést megbocsátás követi, az elhunyt által hátrahagyott búcsúajándék, mint pont a mondat végén, a kivágott csókok filmremixe.

Címkék

filmnévjegy , premier


Álló tóban lakik a béka.

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Vedd meg!