DVD: Ismeretlen terepen

Kritika a Két kopper című filmről

Kevin Smith már az Apja lánya műfaji próbálkozásával bizonyította, hogy ha nem a bűbájosan mocskosszájú hősök által benépesített, egyszerre intelligens és érzelmes fütyiviccek és párkapcsolati profanitások szegélyezte saját biztonságos világában jár, meglehetősen esetlenül mozog. Új filmje esetében ráadásul – most első alkalommal – még a forgatókönyvet sem ő írta; márpedig emberünk akármennyire kis pályán játszik is, mégiscsak egy szerzői rendező (ezúttal Jason Lee szerepeltetése funkcionál egyébként szerzői kézjegyként), aki nem elég rutinos egy ilyen, amúgy nem túl bonyolult zsánerdarab levezényléséhez.

A két felfüggesztett brooklyni rendőrnek egy műmájer latin-amerikai bűnbanda után folyó elvetélt nyomozásáról mesélő Két kopper egyik legnagyobb hibája, hogy alkotói még azt sem döntötték el, hogy zsarukomédiát vagy zsarufilmparódiát kívánnak készíteni. Az utóbbi mellett szól, hogy figurái határozottan elrajzoltak, az egyik főszerepet játszó Bruce Willis például saját magát, pontosabban a vele szinte már eggyé vált hőstípust parodizálja. A Két kopper ezt leszámítva is hemzseg az utalásoktól; rögtön a nyitójelenetben egy ötperces zsarufilmes gyorstalpalót nyom le a másik főszerepet alakító fekete komikus, Tracy Morgan.

Ezt követően a film legerőteljesebben a Halálos fegyver-franchise darabjaiból merít, de olyan mértéktelenül, hogy szinte egy az egyben nyúl le jeleneteket, helyzeteket, figurákat (az alkotók nemcsak a két főhőst kísérő-kiegészítő piti bűnöző, a szájmenéses Leo Getz alakját – lásd a Seann William Scott által hozott Dave-et –, hanem még a „háromra vagy három után?”-poént is átvették, ahogy a családi konfliktusok hangsúlyos jelenléte, illetve egymás és az ellenlábas nyomozók állandó froclizása is innen lehet a leginkább ismerős). Így viszont kreatív paródia helyett a film csak olcsó travesztia lesz.

 

Ha viszont zsaruvígjátékként tekintünk a Két kopper-re, azzal a problémával kell szembesülnünk, hogy minden különösebb erőlködés nélkül két teljesen különálló részre bontható, melyek közül a komikus vonal abszolút rendben van, és szinte tökéletesen működik, a bűnügyi/rendőrségi szál viszont nagyon biceg, a nyomozós rész például csaknem teljesen feleslegessé és erőltetetté válik. Nagyon úgy tűnik, hogy a film indokolatlanul, csak hívószóként használja (ki) a rendőri környezetet, hiszen semmit sem vonna le az élvezetből, ha nem rendőrök lennének a főhősei; az utánozós vagy a „kopp-kopp/ki kopog?”-viccek remekül működnének a rendőrautón kívül is, sőt Jimmy és Paul végeredményben lehetnének akár zöldségesek is (ha nem is direkt, de mindezt maga Kevin Smith is elismeri egyik interjújában: „...ezt leszámítva azonban olyan volt, mintha a Shop-stop-ot forgatnám, zsarukkal”).

Ennek ellenére Smith saját hőseivel együtt való bénázását nehéz nem szeretni, hiszen minden hibájával együtt is szórakoztató darab, nagyon jó figurákkal és rengeteg helyzetkomikummal, röhögtető dumával („fedett nyomozó üldözi óriásmobilnak öltözve”), melyekből még a végefőcím utánra is jut. Abban viszont megegyezhetünk, hogy a Két kopper-t nem a kultikus Képtelen képregény, Shop-stop- és Jay és Csendes Bob-filmek vagy a Dogma és a Zack és Miri pornózik, hanem a kissé langyos és valljuk be, teljesen érdektelen Apja lánya direktora rendezte.