Fűrész

Nézőszadizás

Bemutató: 2005. február 3.

Az alapötlet egyáltalán nem rossz, legalábbis sorozatgyilkosos film-viszonylatban. A Fűrész azonban rögtön az első perctől kezdve mindent megtesz azért, hogy kiábránduljunk belőle. Pszichó barátunk ezúttal két férfit bilincselt valami ipari retyó két ellentétes sarkába. Köztük félúton, egyelőre elérhetetlen távolságban egy fejsebéből erősen vérző hulla fekszik. Csupán pár órájuk van arra, hogy rájöjjenek, miért kerültek ide, és hogy hogyan másszanak ki a slamasztikából: elrablójuk az idő leteltével előbb egyikük családját nyírja ki, utána elveszi az ő életüket is. Szóval nem árt, ha sietnek.

A fiatalabbikat Leigh Wannell, a film forgatókönyvírója alakítja. Játéka olyannyira gyenge, hogy eleinte azt hittem, oka van így játszani, a fickó talán egy un. „red herring”: egy, a gyanút feleslegesen magára vonni akaró figura. De elárulom, nem az. A csávó egész egyszerűen fájdalmasan tehetségtelen.

A másik férfit Cary Elwes játssza; egy orvost, akit a rendőrség már korábban meggyanúsított a gyilkosságsorozattal kapcsolatban. Hogy ő milyen teljesítményt nyújt, arról lásd alább: bővebb kifejtést érdemel.

Miközben a bajbajutott sorstársakkal ismerkedünk, a rendező mindenféle flesbekkeket (így nevezik a nagyon okos kritikusok a filmes visszaemlékezéseket) vág be a gyilkos korábbi áldozatainak megpróbáltatásairól. Ezekben stilisztikailag folyik tovább az a Fincheres koppintás, ami, gondolom, az alapsztorinál is már eleve nyilvánvaló volt: a Saw a He7edik alacsony költségvetésű kistesója szeretne lenni, de csak retardált unokaöcs lesz belőle. A flesbekkek a Marilyn Manson videók megoldásait kavarják össze a sztárrendező ötleteinek sikertelen másolataival, ügyesen ölve ki a szituációkból a legkisebb feszültséget is. Pörög a kamera, hörög az indusztriál-gitár, jól alákrenkölnek a beállításoknak, az alany „jákoblajtorjásan” kezdi el dobálni magát, én meg röhögök, ahogy a számon kifér.

Bűzlik attól, hogy készítői valamiféle horror-franchise első darabjának szánták

A rétestésztaszerűen nyúló flesbekkek kifulladásával fogva tartott madárkáink társaságába kerülünk vissza, akik kétségbeesetten igyekeznek rájönni elrablásuk okára. Ám ekkora ez már olyannyira nem érdekel minket (elnézést hogy általánosítok, de nem tartom valószínűnek, hogy egynéhány, az orrától nem látó nézőtől eltekintve ez a káprázatosan béna film bárkit is bűvkörébe tudna vonni), hogy csuda. A forgatókönyvíró-főszereplő szintén érezhette, hogy némi probléma lehet története izgalomgerjesztő képességével, ugyanis ezen a ponton egy meghasonlott, levitézlett öregzsaru figurájával (Danny Glover) igyekszik őt feldobni, sikertelenül: Glover alakítása majdnem annyira rossz, mint a korábban már emlegetett két jómadáré! Mi a franc folyik itt, ez a rendező csak a legrosszabbat tudja kihozni a színészeiből? Elég az hozzá, hogy erősítés nélkül (Hello! Logika! Ááá, kár erőltetni…) ered az ekkorra már csuhába-csuklyába burkolózott szériális killer nyomába (a látvány az eredetileg szándékolt félelmetes helyett inkább sokkolóan nevetséges).

A finálé több: hasfalszaggatóan szánalmas. Már most citromklasszikussá ért az az üldözési jelenet, amelyben Glover autóval üldözi a lesántult (!) gyilkost: az éjszakai hajsza illúzióját a filmesek úgy igyekeztek megteremteni, hogy fekete háttér előtt fel-le hintáztatják az autót (ennyire alacsony nem lehetett a költségvetés!), miközben a színész elszántan tekergeti a kormányt. Ezt egyszerűen látni kell: a csalás fájdalmasan nyilvánvaló, kileng a cikimérő. Ám ez még sehol nincs Elwes az utolsó negyedórában nyújtott, egész egyszerűen HIHETETLENÜL gyenge színészi teljesítményéhez képest – ennyire rossz alakítást olyan filmben, amellyel szemben professzionális elvárásokat támaszthatunk, komolyan mondom, még sosem láttam. Gimnazista színjátszókörökben lehet hasonlót tapasztalni, de ott is csak a próbák megkezdése előtt. Fájdalom és kétségbeesés hihető ábrázolása lenne a feladata – amit helyette művel, azt egész egyszerűen látni kell. Na emiatt talán érdemes jegyet venni a Fűrészre. Habár…

Sajnos ez a hulla-gyengén (elnézést) megírt, fantáziátlanul fényképezett és szörnyű-mód eljátszott film bűzlik attól, hogy készítői valamiféle horror-franchise első darabjának szánták (ha jól tudom, már készül a folytatás – aúúú!). A Jigsaw Killer, ez az íróasztalon megtervezett sorozatgyilkos meg az ő „kalandjai” nem érdemlik meg a folytatást - maximum akkor, ha röhögni akarsz: egyébként a Fűrész túlságosan rossz film ahhoz, hogy ilyen jegyárak mellett pénzt dobjál ki rá.