Nyomtatás

Gojko Mitic-filmek DVD-n

A legigazibb és a legigazabb indián


2006. május 29. - filmhu



Gojko Mitic-filmek DVD-n
A '60-as évektől nem volt ismeretlen a keleti tömb országainak tagjai előtt az „igazi” vadnyugat. A szocreál western, amely az egykori Német Demokratikus Köztársaság és a hajdani Jugoszlávia filmiparának együttműködéséből született, emblematikus figurája Gojko Mitic volt. Hamarosan a Kelet-Európa Winnetou-jának főszereplésével készült A Sólyom nyomábanOsceolaApacsok és Ulzana jelenik meg DVD-n a Mokép gondozásában.

Jórészt Karl May tollából születtek gyermekkorunk azon meghatározó indiántörténetei, amelyek filmes feldolgozásaiban a ’60-as évektől egy szerb származású színész Gojko Mitic volt látható. Az igazságot szolgáltató valamint a rézbőrűek és a fehérek békés egymás mellett éléséért küzdő kelet-európai indián élete a következőképpen alakult.

Míg földműves apja, Zivojin Mitic partizánként harcolt, ő Dragan bátyjával a nagyszüleinél, egy dél-szerbiai, Morava melletti faluban nőtt fel, ahol német nevelést kapott. Húsz évesen, testnevelőtanár-jelöltként alkalmi dublőr szerepeket vállalt a Belgrádban forgatott brit és olasz filmekben. 1965-ben fedezte fel és választotta A nagymedve fiai főszerepére a Jugoszláviában forgató kelet-német DEFA filmgyár. Berlinbe költözött, és 1983-ig tucatnyi filmben alakított pozitív indián hőst. Bár folyékonyan beszélt németül, az indiánfilmekben szinkronizálták, attól tartva, hogy esetleg akcentusát a nézők diszkriminációnak tekintik. Jelenleg is Berlinben él, 1993-ban született lányával. 1992 óta a Bad Segebergben rendezett Karl May-fesztiválokon Winnetou-t alakítja minden évben.

Gojko Mitic a július 1-én kezdődő Karl May Fesztivál beharangozóján (jobbról a harmadik)

A Sólyom nyomában - 1968

A 19. század második felében a Fekete hegyekben aranyat találtak, azon a területen, amely egy szerződés értelmében a dakota indiánokat illette meg. Ezután aranyásók, kereskedők és kalandorok lepték el a környéket. Tanglewood városa vált Sólyom harcosainak és a fehér felfedezők csatájának helyszínéül. Bátorság és cselek sokasága kellet ahhoz, hogy Sólyom harcosainak sikerüljön kiszabadítani az indián vezért, Szürke Medvét, legyőzzék a fehér emberek seregét és újraegyesítsék a szétszóródott törzset.

Osceola -1971

A gonosz és kizsákmányoló floridai ültetvényes birtokáról egyre több fekete rabszolga szökik át a szeminola indiánok földjére, melyet a fehérek nem néznek jó szemmel. A törzs egyik vezére, Osceola megpróbálja megóvni népét a fehérek egyre agresszívabb támadásaitól. Foglyul ejtett társa kiszabadítása közben véletlenül felgyullad az ültetvényes birtoka, ezzel kezdetét veszi a nagy leszámolás.

Apacsok - 1973

Ulzana, a fiatal apacsvezér első ízben vesz részt Santa Ritában a fehérek által rendezett nagy ünnepségen, ahol a törzs tagjai ehetnek, ihatnak, -és cserébe a vadászterületükön levő aranybányákban végzett „rabszolgamunkáért”-, annyi lisztet vihetnek magukkal, amennyit elbírnak. Ulzana bizonytalan a fehérekkel szemben, és kiderül, neki van igaza. Az amerikaiak ugyanis lemészárolják a tőrbe csalt indiánokat. Ulzana bosszút esküszik…

Ulzana - 1974

A több évig tartó háborúskodás után látszólag béke és nyugalom honol az apacs földön. Ám a hasznuktól elesett amerikai kereskedők a katonaság segítségével bosszút állnak a békésen gazdálkodó apacsokon. Ulzana az apacsok törzsfőnöke felveszi a harcot a támadókkal, népe számára felcsillantva a túlélés reményét. Ő maga nagy árat fizet a lázadásért…




Címkék

winnetou , gojko mitic , hír , premier





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |