Ismeretlen hívás
vákuum
Bemutató: 2006. június 15.
Annak ellenére ez az év eddigi legrosszabb filmje, hogy technikai szempontból nincs vele semmi különösebb probléma. Simon Westnek ez a re-make-je (az eredeti, remek filmet Fred Walton rendezte, akinek az egyik legjobb slashert (April Fool’s Day) és egy kiváló tévé-thrillert (Trapped – utóbbit évmilliókkal ezelőtt nálunk is kiadták Csapdában címmel) is köszönhetjük) se nem nőellenes (mint a slasherfilmek oly gyakran), se nem… igazából olyan semmilyen ez a film, se hús, se hal, se semmi. Nyugodtan elviheted rá a nagyanyádat, mert hótziher, hogy sem szívrohamot kapni nem fog közben, sem felháborodni nem fog rajta. Töketlen, szívtelen, élettelen „horror” film. Sem vérontás, se izgalom, se intrika – vö. élet – nincs benne.
A forgatókönyv egyetlen célját sem képes teljesíteni, mert – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt – semmi nem történik a filmben. A 79-es eredeti első és utolsó negyed óráját (mikor egy őrült telefonon inzultál egy késő-tini bébiszittert) nyújtja el a re-make másfél óra hosszan (az eredeti film közbülső része a gyilkos meghasonlott pszichéjével, illetve áldozatai utóéletével foglalkozik, ezért inkább pszichodráma, mint thriller), na de abból, hogy valaki interurbán szórakozik, nem lehet élvezhető filmet csinálni! Másfél óra szó szerinti szenvedésre ül be, aki jegyet vált az
Ismeretlen hívásra – a film poénja ráadásul már a legelső perctől nyilvánvaló (ráadásul a Black Christmas-ből lopták.)
|
|
Másfél óra szenvedés- a nézőnek
|
Az összes szexuális-szűzies slasherfilm-kontextust lerombolja West fantáziátlan rendezése, éppen úgy, ahogyan figyelmen kívül hagyja a Jill generációja által feltételek nélkül imádott mobiltelefon-veszélyből eredő irónia-potenciált (Miike ezt is jobban csinálta, mobil-horror témában ajánlom hát a
One Missed Call című filmjét, amely ugyan nem a legjobb munkája, de ehhez az amerikai förmedvényhez képest maga az
Aranypolgár.) Helyette inkább Belle arcát fetisizálja, közelikben (nekem ennyi pórus már sok!) nézhetjük végig újra és újra, amint, igen, FELVESZI a telefont, és BELEBESZÉL a telefonba! Suspense par excellence! A gyilkos egyetlen érdekes vonása (ez természetesen már az eredetiben is benne volt), hogy áldozataiba szabad kézzel szeret beletúrni. Az új film még ennek a remek barbár motívumnak is sikerrel veszi el az élét.
Ez a legrosszabb fajta film: totálisan lehangoló. Készítői nyilván tudásuk legjavát próbálták adni, és az egészből csak ennyire -- vagyis semmire --, tellett. Szomorúvá tesz az
Ismeretlen hívás, mert kiérződik belőle a filmesek kreatív fejlődési lehetőségének hiánya. Nem tudom elképzelni (hadd menjek most át sznobba), hogy akár a legagyalágyultabb plázacicának vagy az IQ-ját az edzőtermi szekrényében tartó fiújának tessen ez a film, még az ő érdeklődési körüknek, leszállított elvárásaiknak sem szolgál a legkisebb kielégüléssel sem. És talán éppen ettől lesz érdekes, hiszen az
Ismeretlen hívás látványos anomália, igazi nem-film, az amerikai horror végső idegrángása.
A babysitter két alvó gyerekre ügyel a gigászi luxusvillában – őrá pedig egy őrült telefonos zaklató. ’79-es eredeti tinihorror köntösben újrázva.
Két alvó gyerekre vigyázni egy szupermodern, csupaüveg luxusvillában - minden babysitter álma. Vagy rémálma. Jill (Camilla Belle) csak gimnazista, de szívesen vállal apróbb munkákat. Amikor egy környékbeli, jómódú házaspár arra kéri, hogy éjfélig vállalja el a gyerekeit, boldogan mond igent.
Egyedül van egy hatalmas, tóparti házban, távol mindenkitől. Megszólal a telefon, egy idegen hívja. Fenyegeti. A telefon újra és újra megszólal. A lány végül a rendőrséghez fordul, lenyomoztatja a hívást - és kiderül, hogy a telefonáló bent van a házban.
Szörnyű, őrületes macska-egér játék veszi kezdetét. A labirintusszerű, hatalmas épületben, ahol maguktól nyílnak az ajtók, maguktól gyulladnak fel vagy alszanak ki a lámpák, egy rémült lány és egy ismeretlen szándékok és vágyak vezérelte őrült férfi üldözi egymást. Valamelyikük nem éri meg a reggelt. Ha lesz még reggel egyáltalán.
Címkék
premier
, kritika
