King Kong

Öreg harcos

Bemutató: 2005. december 15.

No meg az, hogy a történetet mindenki ismeri (megjegyzés az IMDB-n: „…bár a korábbi, Faye Dunaway és Jessica Lange főszereplésével készült változatokat nem láttam…” – Ilyen tájékozott közönségre lehet építeni!). Azon keveseknek, akik mégsem: Carl Denham (Jack Black), a gátlástalan fiatal filmrendező haldokló karrierjét egy új, egzotikus helyszínen játszódó produkcióval szeretné megmenteni. A titokzatos Koponya-szigetre, amelyet egyébként egy tengerészeti térkép sem jelöl, magával hurcolja a szó szerint az utcáról felszedett üdvöskéjét, Ann Darrow-t (Naomi Watts), a jobb sorsra érdemes forgatókönyvírót, Jack Driscoll-t (Adrien Brody), no meg a filmje stábját.

Minden erejével manipulálni igyekszik a nézőt

A hely több mint félelmetes, és a bennszülöttek sem a vendégszeretetükről híresülnek majd el: íziben kivégzik az expedíció néhány tagját, kellő erővel demonstrálva, hogy tartson Jackson karrierje akármilyen irányba, az új-zélandi csodagyerek még mindig horrorban a legjobb. A túlélők már éppen elhajóznának, ám a szigetlakók elrabolják Ann-t az útra kelni készülő bárkáról, így a többiek kénytelen újra partra szállni, és egyenesen a dzsungel szívébe galoppírozni, ugyanis a lány már a sziget szörnyistene, Mr. King Kong markában kornyadozik.

Jackson nagy majma enyhén szólva különbözik a korábbi változatoktól: Willis O’Brien zseniális stop-motion kreálmánya és a '76-os változat gumimakija (Rick Bakert rejtette a cipzár) „emberszabásúbbak”, szerethetőbbek voltak Jackson „kis” kedvencénél. Az új majom igazi bad motherfucker: arca, teste és nagy-nagy lelke telis-tele sebhelyekkel – ő már mindent látott, és mindennel megharcolt. Öreg, de nem lottyadt: ha a helyzet úgy kívánja, még mindig mindenre képes.

Őszintén szólva Jackson saját magának tesz keresztbe, mikor ezt a remekül kigondolt figurát (bizony!) nem képes következetesen felépíteni: az egyik pillanatban még Tyronnosaurusokat vagdos földhöz, a másikban pedig már elmélyülten bámul a CGI naplementébe. Nincs átmenet – szeretném hinni Kongot, de képtelen vagyok. Ha egyszer tomboló szörny, akkor maradjon is az, ettől még lehetne a természetébe csempészni cseppnyi kedvességet – de Jackson egója nem hagyhatja, hogy filmje a korábbi változatoknál kevésbé legyen hatásos, minden erejével manipulálni igyekszik a nézőt, és átesik a ló túlsó oldalára: erőltetetten érzelmes csúcspontjai még legjobb esetben is csak érzelgősséget, a legrosszabban pedig totális indifferenciát képesek kiváltani.

Képtelen leállni

A speciális effektek mesekönyv-szerűen szépek, rengeteg van belőlük, és egy pillanatig sem hihetőek. Utóbbi persze egy olyan történetben, amely egy óriásmajomról szól, aki egy dinoszauruszokkal teli szigeten él, talán nem is szükséges, ám még én sem vagyok hajlandó ebbéli elvárásaimat teljesen felfüggeszteni: mikor az expedíció öt percen keresztül egy vágtató brontoszaurusz-csorda lábai közt rohan, és éppen a főszereplőknek nem esik semmi bajuk, nos, akkor még az én szájamon is kicsúszik egy namennyetekapicsába… És Jackson képtelen leállni: nyakló nélkül követik egymást a komolyan vehetetlen – egyrészt mert hülyének nézik a nézőt, másrészt mert nyilvánvalóan számítógép-memóriában előállított – akciójelenetek, úgyhogy mire King Kong lenyaklik az Empire State Building tetejéről, én inkább megkönnyebbültem, mint megsirattam.

Utóirat: A '33-as eredetiből kivágták a hírhedt „kígyóvermes” jelenetet, azt a részt, mikor megszaggatott hőseinket mindenféle rémálmokból szalajtott bizgentyű támadja le – túlzásnak gondolták. Jackson a saját filmjéhez természetesen ezt is újraforgatta, és a jelenetet látva válik csak igazán nyilvánvalóvá a klasszikus és a remake közti (pontosabban a két film alkotói közti) különbség: Schoedsack és Cooper tudta, hol kell leállni, míg Jackson… Nos, legyen elég annyi, hogy aki a pöcsszörnyek (majd meglátjátok) és a géppuskás rovarirtó láttán nem gondolkozik el a mai Hollywoodnak az ő állapotján, annak további szép álmokat kívánok.

A stábnak kissé át kell írnia a forgatókönyvet a Koponya-szigeten. A filmtörténet legtöbb reinkarnációját megélő óriásmajma A gyűrűk ura rendezőjének keze alatt ölt digitális testet.

1933-at írunk, és a gazdasági válság mindenki életére rányomja bélyegét. Ann Darrow varietészínésznő munka nélkül tengődik New York-ban. Egy napon, miközben céltalanul kószál Manhattan utcáin, éhsége arra kényszeríti, hogy megpróbáljon almát lopni egy gyümölcsárustól. A lopás lelepleződik, ám szorult helyzetéből megmenti egy filmrendező, Carl Denham.

Hamar kiderül, hogy a vállalkozó szellemű és kalandvágyó Denhamtól sem áll távol a lopás, hiszen nem sokkal azelőtt emelte el legutóbbi, befejezetlen filmje egyetlen példányát stúdiója vezetői elől, akik azzal fenyegették, hogy nem adják meg a film befejezéshez szükséges pénzt. Carl-nak a nap végéig össze kell szednie csapatát, és felszállni velük a Szingapúrba tartó S.S. Venture nevű gőzösre, ha be akarja fejezni akciódús útifilmjét. A filmes biztos benne, hogy ez a műve végre kivívja majd a megérdemelt elismerést és bár munkatársai úgy tudják, Szingapúrban reméli kivívni az elismerést, Denham valójában a misztikus és legendákkal övezett Koponya-szigetről szeretne filmet készíteni.

Carl szerencsétlenségére a főszereplő színésznő faképnél hagyta, ezért nagyon örül, amikor belebotlik Annbe, akire tökéletesen illenek az előre elkészült jelmezek is. Ann először vonakodik elszerződni Denhamhoz, egészen addig, amíg meg nem tudja, hogy a film forgatókönyvét a feltörekvő és egyre inkább elismert Jack Driscoll drámaíró szerezte - Driscoll szegényes keresete mellett kényszerült elfogadni Denham ajánlatát.

Denham filmje újdonsült sztárjával és kelletlen forgatókönyvírójával együtt száll fel a hajóra, amely elindul velük New York-ból egy olyan úticél felé, amelyet egyikük sem tudott volna elképzelni...