Nyomtatás

Speed Racer - Totál turbó

Neonvilág


2008. május 14. - Wostry Ferenc


Bemutató: 2008. május 15.



Speed Racer - Totál turbó
Nem jött össze. Esztétikai szempontból brutálisan félrekalkulálták, ám a Speed Racer mégsem az a totálkatasztrófa, amire számítottam. Az 1967-es anime-sorozat élőszereplős amerikai remake-jének cukormázas vizuáldizájnja alatt az erőltetett camp és a halálosan komolyra vett dialógok érdekes katyvasza rotyog, amely még azt a hihetetlen üzenetet is megpróbálja a néző füléig/szeméig eljuttatni, hogy a vállalati világfasizmus esetleg nem jó dolog, illetve meg kellene próbálnunk individuumoknak megmaradnunk (Wachowskiék feje felett győzelmi zászlóként szállhatott el annak a ténynek az iróniája, hogy eme meszidzset egy szupervállalat produktumának hátán igyekeznek célba juttatni.)

Az állandó, hektikus képmozgáshoz és a BOMBASZTIKUS színekhez hozzá lehet szokni – érdekes módon éppen a formabontónak szánt, újra és újra elismételt rendezői fogások mennek inkább az ember agyára. Montázsok, áttűnések és beszélő fejek igyekszenek rajzfilmszerűvé darabolni a narratívát, néha öt-hat ilyen követi egymást, a végén már szinte keresztbe áll a szemed – Wachowskiék egyszerre szeretnének újszerűek és posztmodernek (ami ugyebár éppen az eredetiség ellentéte) lenni. A dolog legalja egy, az ötvenes évek Batman-szériájának bunyóira hasonlító, digitálisan tökhihetetlenné ortopedizált verekedés. Az alkotópáros nyilván nem tudta eldönteni, hogy most akkor csontkomolyra vagy teljesen camp-re vegye a film hangulatát. A végeredmény egy, még a szokásosnál is törékenyebb, végzetesen túldíszített mozis Fabergé-tojás.

A formabontónak szánt rendezői fogások mennek az ember agyára

És mégis,: minden hibája ellenére a film furcsa mód nézhető marad – bár a történetvezetés ritmusa kiegyensúlyozatlan, és a műfajok közötti ingadozása fárasztó. A grafikai megoldások akár még szépnek is nevezhetőek, miután az ember hozzászokik a neonvilághoz. A versenyjelenetek érdekesek, főleg a film közepén található, illetve a finálé – e kettő valóban nevezhető a rajzfilmsorozat futamainak a valóságba áthelyezett, őrült verziójának. Ebben a két jelenetben a bőrünkön érezhetjük, mi volt Wachowskiék célja a Speed Racer filmváltozatával – a hiperaktív, szürreális adrenalin kár, hogy csak ennek a két versenynek a megtapasztaltával áramlik át rajtunk.

Csontkomolyra vagy teljesen camp-re vegye a film hangulatát

A szereposztás meglepően ügyesen birkózik meg az agyament alapanyaggal: Ennek köszönhető, hogy a figurák személyiségére – és nem az akciójelenetekre – építő drámai csúcspontok -- például amikor Speed és Racer X őszintén elbeszélget, vagy Racer X visszaemlékezése -- mind markánsan hatásosak. Ha a rendezőpáros kicsit konkrétabb műfaji fókuszt erőszakol rá az anyagra, a Speed Racer-ből sokkal jobb film is lehetett volna.


Teljes sebességgel, kanyarokon, akadályokon és váratlan fordulatokon át süvít a Racer család legifjabb tagja, Speed Racer (Emile Hirsch) - a vérében van a versenyautózás. Csupán egyetlen ellenfele van: bátyja, a balesetben meghalt legendás Rex Racer emlékét nem tudja maga mögött hagyni.Amikor családi autógyárat bekebelezni igyekvő Royalton próbálja magához csábítani Speedet, ő habozás nélkül nemet mond. Amikor a cég gonosz főnöke azzal fenyegeti, hogy híres Mach 5-ös versenyautója nem ér még egyszer célba, ő természetesen nevet a veszélyen. Vállalja a kihívást, és szerelme, Trixie (Christina Ricci) valamint a rejtélyes Racer X (Matthew Fox) segítségével felkészül a nagy versenyre. Azon a félelmetes pályán kell legyőznie a Royalton-csapatot, amelyen a bátyja is végzetes útjára indult.


Címkék

premier , kritika





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |